Új oltást szeretnének azok, akiknél a Sinopharm nem indította be az antitesttermelést

járvány
2021 június 02., 10:30

Néhány hét alatt 1500-an csatlakoztak a Facebook-csoporthoz, ahová azokat várják, akiket Sinopharm-vakcinával oltottak, és az utólagos laboratóriumi vizsgálat nem talált náluk kellő mennyiségű antitestet. „Nem oltásellenesek vagyunk, hanem aggódunk a szüleink miatt” - nyilatkozta a 24.hu-nak a csoport alapítója.

Valóban sokakat érintő problémáról van szó. A 444 felhívására több mint ezren küldték be laboreredményüket, és a kínai vakcinával oltottaktól kaptuk a legtöbb negatív eredményt. Mindezt anonimizált formában közzé is tettük.

link Forrás

Ez nem jelenti azt, hogy a Sinopharm ne lenne működőképes védőoltás: sokaknál beindította az antitesttermelést, ráadásul akiknél nem, még mindig bízhatnak a sejtes immunválaszban. Utóbbit viszont sokkal nehezebb mérni, egy magánlabor csak mostanában fejlesztett ki erre egy tesztet.

A Sinopharm a fiatalabbak körében bizonyíthatóan nagyon jó eséllyel megvéd a súlyos tünetekkel járó megbetegedés ellen. Az időseknél ugyanakkor már jóval kevesebb adat van a hatékonyságáról. Ez így volt a magyarországi engedélyezése pillanatában is, és a WHO-s szakértők is ezt jelezték, amikor végül korhatár nélkül javasolták a használatát. Közben további vizsgálatokat is szorgalmaztak.

Mindenesetre azok, akik negatív eredményt kaptak, érthetően aggódnak, hiszen fennáll a veszélye, hogy esetleg nem rendelkeznek megfelelő védettséggel a koronavírussal szemben. Egyelőre mégsem kaptak az államtól semmilyen iránymutatást arról, hogy mitévők legyenek.

A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinája a Hungaropharma budapesti logisztikai központjában 2021. március 8-án.
photo_camera Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

A csoport szervezői azt szeretnék, ha a Sinopharmmal oltottakon ingyenesen elvégeznék az antitestszámot és a sejtes immunitást mérő teszteket, és szükség esetén biztosítanák a harmadik oltás lehetőségét, leginkább mRNS-alapú oltóanyaggal.

Megkeresték a Nemzeti Népegészségügyi Központot is, de csak a már megszokott választ kapták: az oltás hatásosságát nem a laboratóriumi teszt kérdőjelezi vagy erősíti meg.

Kásler Miklós miniszter korábban azt mondta, május végére lesznek meg az országos vizsgálat első eredményei arról, hogy az oltóanyagok milyen immunválaszt váltanak ki. Már június van, de egyelőre semmit sem hoztak ebből nyilvánosságra.

Amikor a DK-s Vadai Ágnes a parlamentben érdeklődött erről, Rétvári Bence államtitkár nem válaszolt érdemben, csak álhírezni kezdett.