Reflexből álhírezni kezdett az államtitkár, amikor azokról kérdezték, akiknél a második oltás után sem indult be az antitest-képződés

POLITIKA
2021 június 01., 21:51

Mi a szándékuk azokkal, akiknél a második oltás után sem indult be, vagy nem kellő mértékben az antitest-képződés?” - tette fel a kérdést Kásler Miklósnak a DK-s Vadai Ágnes. A képviselő hozzátette, hogy „különösen a Sinopharmmal beoltottak közül igen sokan aggódnak, vajon csakugyan védettek-e, mert előfordult, hogy esetükben a teszt a második oltás után két héttel még mindig nem jelez érdemi, vagy legalábbis kellő mértékű antitest-képződést”. Több olvasónk is hasonló eredményről számolt be az antitest-tesztje után, és sokan keresnek erre megoldást.

Szerbiában is téma volt, az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben be is jelentették, hogy harmadik dózisra is lehet jelentkezni a Sinopharmból. Ugyanakkor Müller Cecília április közepén még nem tudta megmondani, hogy erre nálunk szükség lesz-e.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára
photo_camera Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Most az Emberi Erőforrások Minisztériumának elvileg másfél hónappal több tudás állna a rendelkezésére, de szövegelemző szoftver legyen a talpán, ami Rétvári Bence államtitkár válaszából meg tudja fejteni, mi a teendő:

Ön ismét egy olyan vakcinával kapcsolatban szeretne bizonytalanságot kelteni, amelyet a WHO engedélyezett, viszont Önök határozati javaslatban tiltottak volna be. Nem is olyan régen arról is beszámolt, hogy Ausztria nem fogja elfogadni a Sinopharmot, azonban Önt rögtön egy nappal később cáfolta az osztrák egészségügyi miniszter tájékoztatása, mely szerint mivel a WHO is jóváhagyta a vakcinát, így ők is elfogadják. Hiába mondja már a WHO is, hogy a Sinopharm vakcina hatásos és biztonságos, Önök továbbra is támadják. Ebből is látszik, hogy Önöket csak a vélt politikai előny érdekli, az emberek egészsége nem.

Nem ez az első eset, hogy pillanatok alatt, kártyavárként omlanak össze a baloldali álhírek. Az Önök érdekében is szeretnénk kérni, hogy adják már végre fel az oltásellenes politikájukat, vonják vissza oltásellenes országgyűlési határozatukat, és kérjenek bocsánatot a magyar emberektől!”