Letöltendő börtönt kérnek a szökésben lévő Balogh Sándorra, Máger Andrea közvagyonért felelős miniszter volt férjére

bűnügy
2021 június 07., 17:07

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség a vizes vb egykori gazdasági igazgatójára, a körözés alatt álló Balogh Sándorra – írta meg a hvg.hu, ami megszerezte a vádiratot. Mager Andrea közvagyonért felelős miniszter volt férjét befolyás vásárlásával vádolják, de más büntetőügy is folyik ellene.

A NAV volt kiemelt főnyomozója, egy rendőr alezredes, egy volt rendőrségi főnyomozó, egy korábban a titkosszolgálatnál dolgozó magánnyomozó is vádlottjai a bűnügynek, aminek az egyik szereplője a szökésben lévő Balogh. Az üzletembert 2019 novemberében akarták elfogni, de azóta sem találják. A lap azt írja, a lakásában hátrahagyott nyomok arról árulkodtak, hogy Balogh a letartóztatási kísérlet előtti éjjel autóval Szlovákiába ment, onnan pedig a Fly Dubai légitársaság gépén kora délután az Egyesült Arab Emírségekbe repült, az otthon hagyott telefonjára érkeztek az sms-ek arról, hogy merre mit vásárolt Dubaj felé.

photo_camera Balogh Sándor a police.hu körözési felhívásán Fotó: police.hu

A vádirat szerint Balogh a budapesti úszóvébét szervező Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója és a Magyar Afrika Társaság alapítója és vezető tisztségviselője volt, amikor – havi megbízásokkal összesen több mint 35 milliót fizetve – megbízott két magánnyomozót „a személyével, illetve hozzá köthető személyekkel és cégekkel kapcsolatos információk gyűjtésére a gazdasági, politikai, büntetőeljárási helyzetük, az őket érintő ilyen jellegű kockázatok rendszeres felmérésére, értékelésére”.

Balogh a vád szerint kiterjedt céghálót működtetett, aminek a része volt a 2018 decemberében egy felszámolási eljárással megszüntetett SW Workforce Kft. is.

Balogh azt kérte a magánnyomozóktól, derítsék ki, folyik-e őt érintő eljárás a NAV-nál. Tehát olyan bűnügyi adatokat akart megszerezni, amihez a NAV illetékes munkatársain kívül más nem férhetne hozzá. A volt titkosszolgálatis K. Lajos – aki korábban éppen a belső elhárításnál dolgozott – megkereste a NAV egyik főnyomozóját, N. Róbertet, aki lekérte az adatokat a NAV VpRobotzsaru rendszeréből.

A vádirat szerint N. Róbert cserébe többek között ingyenes vadászatot, kubai szivarokat, egy 150 ezer forintos vadászpuskát és vadász vendégjegyet kapott ajándékba, és végrehajtási eljárásokban K. Lajos egyik ügyvéd barátja ingyen látta el a jogi képviseletét.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egyik volt alkalmazottja egy rendőr alezredesen keresztül illegálisan hozzáfért adatokhoz a NAV VpRobotzsaru rendszerében, a rendőrség Robotzsaru rendszerében és az Integrált Alapú Portál informatikai rendszeren keresztül elérhető, belügyminisztériumi hatósági nyilvántartásokban.

A lap azt írja, Balogh azután került a hatóság látókörébe, hogy a belső elhárításért felelős Nemzeti Védelmi Szolgálat látókörébe kerültek K. Lajosék, és ők találkoztak egy budai kávézóban Balogh Sándorral, akit egy belső titkosszolgálati feljegyzés Seszták Miklós egykori miniszter „helytartójaként” emlegetett. (HVG)

Kiemelt videóink