magánnyomozó

Rékasi Zsigmond magánnyomozó irodát nyitott

Rékasi Károly és Détár Enikő fia nemrég azzal haknizott, hogy ő védte Novák Katalint. Aztán kiderült, hogy nem így volt.

Mészáros Juli
belföld

Régen valóban a titkosszolgálatnak dolgozott az a magyar férfi, akit kémkedés gyanúja miatt tartóztattak le Boszniában

A Telex szerint a 73 éves férfi most már magánnyomozóként dolgozik, cége abban a térségben is vállal megrendeléseket.

Windisch Judit
belföld

Budapesten gyűlnek össze a világ detektívjei

70 magánnyomozó kilép az árnyékból.

Szurovecz Illés
érdekes szakmák

Letöltendő börtönt kérnek a szökésben lévő Balogh Sándorra, Máger Andrea közvagyonért felelős miniszter volt férjére

A 2017-es budapesti úszóvébé gazdasági igazgatóját, a Magyar Afrika Társaság vezetőjét befolyás vásárlásával vádolják, de más büntetőügy is folyik ellene.

Herczeg Márk
bűnügy

Éveken át kémkedhettek dolgozóik után a francia IKEA vezetői

Több százezer eurót fizethettek magánnyomozóknak, hogy megtudjanak róluk ezt-azt. Például arról, aki túl sokat panaszkodott, és félő volt, hogy „ökoterroristává” válhat.

Szurovecz Illés
külföld

Schobert Norbi magánnyomozókat fogadott, hogy leszámoljon a családját ócsárló követőivel

„2021 a rettentő megtorlás és válaszcsapás éve lesz.”

Fődi Kitti
bosszú

Kozso rappelt a volt rendőrnek, amikor áramlopás miatt leszerelték a villanyóráit

A bíróságon tanúként meghallgatták a zenész egykori alkalmazottját is, aki azt mondta, tilos volt beengednie a teaházba a közművek embereit.

Boros Juli
bűnügy