A Vatikán változtatásokat akar az olasz homofóbiaellenes törvénytervezetben

vallás
2021 június 22., 16:48

Olaszországban nemsokára a parlament elé kerül a Zan-törvénytervezet, ami a nem, szexuális irányultság vagy fogyatékosság miatti diszkriminációt büntetné. A tervezet a Demokrata Párt (Pd) képviselője, a nyíltan homoszexuális Alessandro Zan nevét viseli, aki LMBTQ-aktivistaként kampányolt az azonos neműek élettársi viszonyának elfogadásáért. A javaslata a diszkrimináció minden formája, nem csak a homo- és transzfóbia ellen küzdene, a nemen alapuló erőszakot és a fogyatékossággal élők diszkriminációját is tiltaná.

A tervezet egyik kritikája szerint a nőket csak a nemük alapján veszélyeztetett csoportba kényszerítenék. (Olaszországban még mindig nem lépnek fel kellő szigorral a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények ügyében.) A másik sarkalatos pont, hogy a szélsőjobboldali Liga szerint nem kellene ugyanolyan jogokat biztosítani a homoszexuális állampolgárok számára, mint a heteroszexuálisoknak.

A képviselőház már tavaly novemberben jóváhagyta a tervezetet, de főleg a Liga és a másik szélsőjobboldali, egyre népszerűbb Olaszország Testvérei (Fratelli d’Italia) párt meg a katolikus egyház befolyásos alakjai igyekeztek megakadályozni az elfogadását.

A Vatikán a múlt héten hivatalosan tiltakozott Olaszországnál a törvénytervezet miatt, mondván, hogy az a jelenlegi formájában korlátozhatja az olasz katolikus egyház vallásszabadságát, mert sérti az 1929-es Lateráni Paktumot, ami Vatikánvárost szuverén államként határozta meg, és szabályozza a kapcsolatát Olaszországgal.

Egy vatikáni forrás szerint a Vatikán attól tart, hogy a törvény az egyház kriminalizációjához vezethet Olaszországban a homoszexuális házasságok elismerésének, a homoszexuális párok katolikus intézményeken keresztüli örökbefogadásának, vagy a genderelmélet katolikus iskolákban való oktatásának megtagadásáért.

photo_camera Illusztráció: Vatican Media/AFP

Bár a Vatikán gyakran elítéli a melegekkel szembeni megkülönböztetést és erőszakot, de aggodalmának adott hangot minden olyan elmélet miatt is, ami elhomályosítja vagy megszünteti a férfiak és nők közötti különbségeket.

A Corriere della Sera napilap most számolt be erről, és egy vatikáni tisztviselő megerősítette, hogy a Vatikán külügyminisztere június 17-én juttatta el Olaszország szentszéki nagykövetségéhez.

Áprilisban olasz római katolikus püspökök bírálták a törvényjavaslatot, mondván, „egy olyan törvény, aminek a célja a diszkrimináció leküzdése, intolerancia útján és a férfiak és nők közötti különbség valóságának megkérdőjelezésével nem törekedhet erre a célra”. A püspökök szerint a törvény nem foglalkozik eléggé a „család egyediségével”, aminek az élén egy heteroszexuális pár áll.

A törvénytervezet most egy szenátusi bizottság előtt van, és hamarosan szavazhat róla a szenátus. (Reuters)