A Dobrev-mobil és a Fidesz-aktivisták keringője

POLITIKA
2021 június 23., 11:31

Három biztos jele van ezekben a hetekben annak, hogy Dobrev Klára útba ejtett egy helyszínt előválasztási országjárása során.

Az egyik a Dobrev-mobil feltűnése:

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A másik a kék Team Dobrev-egyenszerelés:

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A harmadik pedig az ellentüntetők megjelenése:

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Amikor június elején elkezdődött az országjárás, a Telex még így számolt be az első fővárosi eseményről: „Kicsit furcsa volt, hogy a Fidesz és csatolt részei nem repültek rá erre a kényelmes, budapesti helyszínre, hogy hangszórókból szóljon valami cirkuszi zene, ahogy szokták, vagy hogy 2006-os lovas attakot imitáljanak a háttérben fiatal fidelitasosok, de végül ezt a lehetőséget kihagyták”. Azóta kiderült, hogy ez tényleg csak egzotikus kivétel volt a Dobrev-események sorában, mert sípoló, fújoló, táblákkal és őszödi beszéddel készülő tiltakozók lényegében minden helyszínen megjelennek. Dobrev Klára pedig már rutinszerűen említi meg őket beszédeiben.

Egerben rögtön gázpisztolyt rántott egy ellentüntető, máshol csak hangos fütyülés volt végig. Vannak persze olyanok is, akik magánemberként kiabálják be, hogy „hazudós!”, de gyakoribb, hogy Fidesz-közeli figurák, néha önkormányzati képviselők mennek ki tiltakozni.

Olyan feltűnő ez, hogy az embernek eszébe jut:

a Fidesz mintha kifejezetten dolgozna azért, hogy az általuk előnyösebb ellenfélnek gondolt, megosztóbb Dobrev esélyeit javítsa az előválasztáson

azzal, hogy kicsit izgalmasabbá teszi a rutinszerű kampányeseményeit.

(Ahogy Jakab Péternek is van egy önkéntes kampánymenedzsere Kövér László személyében, aki parlamenti büntetéseivel néhány millió forintból nagyobb reklámfelületet biztosított a Jobbiknak, mint Simicska Lajos valaha tudott az összes plakátjával.)

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Mert ha leszámítjuk a tiltakozók akcióit, a Dobrev-mobil száguldása (hétfőn Nagykanizsán járt, kedden előbb Nyíregyházán, majd Debrecenben tartottak utcai fórumot) egyelőre leginkább azt szolgálja, hogy harci tűzben tartsa a már eleve elkötelezett DK-tábort. Akik 10 hónappal az országgyűlési választás előtt perzselően forró nyári délutánokon elmennek meghallgatni Dobrev Klárát, azok általában már választottak csapatot maguknak.

Az új szavazók megnyerése aligha itt zajlik - ettől még a tábor lendületben tartása egyáltalán nem lényegtelen szempont, pláne egy előválasztáson.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Dobrev Klára elmondja,

  • hogy már csak tíz hónapot kell kibírni,
  • hogy a diktatúra lényege az, hogy a kormányt ne lehessen felelősségre vonni,
  • utal az esetleges választási csalásokra,
  • és hogy Mészáros Lőrinc mennyivel gazdagodott a járvány ideje alatt.

Újra és újra utal az ellentüntetőkre, (akik „kevesebben vannak”, és „meg vannak tévesztve”), majd beszélget és szelfizik egy ideig a rajongókkal, aztán robog a következő helyszínre.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Az előválasztási sajátosságok miatt viszont az egységes produkciónak megvannak az egyéni ízei a különböző helyszíneken.

Nyíregyházán például a DK a jobbikos Lengyel Máté mögé áll be. Dobrev egyszer utalt rá a beszédében, de nem mondta ki, hogy Jobbik, Lengyel Máté pedig a közönség soraiban állt, és barátságosan üdvözölték a DK-ruhás aktivisták, de a színpadra nem ment fel. Amikor megkérdezem, milyen érzés a DK-val közös kampányban részt venni, azt mondta, korábban nem gondolta volna (‘18-ban még a visszalépések ellenzője volt), de mostanra úgy érzi, működik az együttműködés. Színpadra lépnie viszont mégsem illett volna, miközben saját pártelnökének vetélytársa beszélt ott.

A nyíregyházi 1. körzetben Lengyel ellenfele az előválasztáson egyelőre a momentumos Csipkés József, a ‘18-as adatok alapján pedig nincs lefutva a jövő tavaszi választás sem. Akkor a fideszes Szabó Tünde nyert a körzetben a szavazatok 40 százalékával, miközben mögötte az MSZP-s és a jobbikos jelölt 32, illetve 19 százalékot szerzett. Ha simán csak összeadjuk, utóbbi kettő több - az persze még kérdés, hogy valóban össze lehet-e adni. Egyelőre nem dőlt el az sem, hogy jövőre is Szabót indítja-e a Fidesz, helyi pletykák arról is szólnak, hogy Kovács Ferenc polgármester lehet a jelölt.

A nyíregyházi tiltakozók őszödi beszéd-részleteket játszottak le, és „DK-s ígéretek” feliratú lufikat durrantottak ki Dobrev beszéde alatt. Köztük volt Tirpák György fideszes önkormányzati képviselő, aki kérdésünkre elmondta, eljött megnézni, „hogyan van képük” Dobrevéknak még kiállni az emberek elé. Elmondta, a baloldal adóemeléseket tervez, megszüntetnék a családi otthonteremtési támogatásokat, és nem tartja elfogadhatónak azt sem, hogy összeálltak a Jobbikkal, és hogy „fellépnek a határon túli magyar testvéreinkkel szemben”.

photo_camera Varga Zoltán Debrecenben. Fotó: botost/444.hu

A Dobrev-mobil következő állomásán, Debrecenben máshogy néznek ki az ellenzéki erőviszonyok. A belvárosban tartott rendezvényen Varga Zoltán, a DK előválasztási jelöltje volt a másik szereplő, aki három húzásával írta be a nevét a magyar politikatörténetbe:

majd miután ő került be a parlamentbe Gréczy Zsolt helyére,

„Megérkezett Debrecenbe Európa” - üdvözölte Dobrev Klárát Varga, majd azzal viccelődött, hogy a választás után visznek majd befőttet az őrizetben lévő Orbán Viktornak. A debreceni DK-s a maga részéről mintha zárójelbe tenné ez az egész előválasztásosdit: a Facebook-oldalán már most „Kósa Lajos kihívója”-ként hivatkozik magára. Pedig ehhez elvileg először még győznie kell az ellenzéki mezőnyben: itt indul a Momentum színeiben Szabó Bence, az Új Világ Néppártból Pálinkás József egykori miniszter, de helyi értékelések szerint a legkomolyabb ellenfél Fábián István, a Debreceni Egyetem volt rektora lehet, akit az MSZP és a Párbeszéd kért fel. Ha nem kavarnak be újabb visszalépések, a Hajdú-Bihar 1. akár egy izgalmas előválasztási körzet is lehet.

Hogy végül valóban Kósa Lajos ellen indul-e az egységes jelölt, azt hivatalosan még nem tudni. Varga Zoltán előszeretettel idézett most is a csengeri történetből, és azt lebegtette, mi fog majd kiderülni a nyomozás végén. 2018-ban Budapestről nézve sokan döbbentek meg azon, hogy az elképesztő mesésörökség-sztori után is simán újraválasztották Kósát, a Debreciner című helyi lap viszont emlékeztetett arra: egész Hajdú-Bihar megyében az övé volt a legkisebb arányú győzelem.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Dobrev Klára itt is elmondta, hogy úgy kell lebontani a rendszert, hogy soha többé ne épülhessen önkény, majd beszéde közben táblás fiatalok jelentek meg körülötte. „Nem szégyelli magát”, kiabálták az egyik tiltakozónak néhányan, a táblát tartó fiatal láthatóan meg is illetődött ettől. A DK-s Rónai Sándor (ahogy a Telex nevezte, „Dobrev Klára Havasi Bertalanja”) be is állt az ingerült résztvevők és a tiltakozó közé, a minibalhé gyorsan elcsitult.

Amikor egy sarokkal arrébb találkozunk a fiatalokkal, megkérdeztük, kik ők, és miért tiltakoznak. Annyit mondanak, hogy ez egy „flashmob”. A helyi Fidelitas alelnöke, Kis Norbert közben arról posztolt, hogy az ő akciójuk volt.