Ingyen mérné a főváros az oltás utáni antitesteket

POLITIKA
2021 június 24., 12:37

„(...) tekintettel a kínai vakcina hatékonysága kapcsán felmerült súlyos kétségekre és a hozzánk is érkező rengeteg megkeresésre, az idős honfitársaink védelme érdekében és az oltásokkal kapcsolatos bizalom növeléséért a főváros ingyenes ellenanyag-vizsgálati programot fog indítani” - mondta Karácsony Gergely az Azonnalinak. A részleteket hamarosan nyilvánosságra hozzák.

Ezt azért látják szükségesnek, mert az utóbbi hónapokban sokan jelezték, elsősorban a Sinopharmmal oltottak közül, hogy a vakcina második adagja sem váltott ki megfelelő antitest-termelést. Ezt jelenleg csak saját költségen lehet mérni, kivéve azoknak, akik részt vesznek a kormány országos mérésében. Ennek első eredményeit eredetileg május végére ígérték, de még mindig nem érkeztek meg.

A Facebookon több mint ötezer fős csoport is létrejött a témában, ők új oltást szeretnének kapni. A 444 felhívására több mint ezren küldték be laboreredményüket, és a kínai vakcinával oltottaktól kaptuk a legtöbb negatív eredményt. Mindezt anonimizált formában közzé is tettük.

Ez nem jelenti azt, hogy a Sinopharm ne lenne működőképes védőoltás: sokaknál beindította az antitesttermelést, ráadásul akiknél nem, még mindig bízhatnak a sejtes immunválaszban, amit viszont sokkal nehezebb mérni.

A Sinopharm a fiatalabbak körében bizonyíthatóan nagyon jó eséllyel megvéd a súlyos tünetekkel járó megbetegedés ellen. Az időseknél ugyanakkor már jóval kevesebb adat van a hatékonyságáról. Ez így volt a magyarországi engedélyezése pillanatában is, és a WHO-s szakértők is ezt jelezték, amikor végül korhatár nélkül javasolták a használatát. Közben további vizsgálatokat is szorgalmaztak.

Karácsony nem ért egyet Hadházy demokráciafelfogásával

Az interjúban szóba került a zuglói előválasztás is, ahol Karácsony és a Párbeszéd az MSZP-s Tóth Csaba mögé állt be. Kihívója Hadházy Ákos, akiről a főpolgármester azt mondta, sokra tartja, és kell, hogy helye legyen a következő parlamentben. Viszont nem ért egyet azzal, hogy Zuglóban indul.

„Az egyéni képviselői rendszer rendkívül jó vívmány, viszont ahhoz olyan jelöltek kellenek, akik valóban a helyi közösséget képviselik, és a választókerület nem lehet alibi a parlamentbe jutáshoz. Ákos indulásának van egy ilyen nem zuglói íze. Fontos a korrupcióellenes munkája, de ez az indulás nem egyezik az én demokráciafelfogásommal.”

photo_camera Karácsony és Tóth

Karácsony zuglói polgármesterként sokat küzdött a helyi MSZP-vel, egy kiszivárgott hangfelvételen azt állította, hogy Tóth többször megfenyegette a családját. Erről most azt mondta, „volt olyan fenyegetés, amikor ezt rá hivatkozva tette valaki. De azóta ezeket a kérdéseket tisztáztuk”.

A főpolgármester korábban azt is elismerte, hogy a Fidesz és az MSZP háttéralkut kötöttek parkolásügyben, amin ő sem tudott változtatni. Tóth nemrég a Partizánban arról beszélt, hogy a fideszes trafikmutyi leleplezése árulás volt Hadházy részéről, és ő soha nem tenne ilyet, ha a saját pártjában hasonlót tapasztalna.

Karácsony mellett a Jobbik is Tóthot támogatja az előválasztáson, minderről nemrég Ács Dániel írt publicisztikát „Átlépni a vörös vonalon” címmel.