Szijjártó Péter szerint európai éllovasok vagyunk a beoltottságban, de ez messze nem igaz

járvány
2021 július 02., 13:24

Kellene szólni Szijjártó Péternek, hogy nem állunk már annyira jól az első oltást kapottak számában, mint ahogy állítja.

A magyar külügyminiszter Louis Sylvestre Radegonde-dal, a Seychelle Köztársaság külügyi és turisztikai miniszterével találkozott ma, a közös sajtótájékoztatójukon pedig ezt mondta.

„Amikor a magyar és a seychelles-i külügyminiszter találkozik, akkor két sikeres ország képviselője találkozik egymással. Két olyan ország képviselője, amelyek a saját kontinensükön éllovasnak számítanak. Hiszen itt mi Magyarországon Európa leggyorsabb oltási programját hajtottuk végre. Ha minden jól megy akkor ma elérjük az 5,5 millió beoltottat. A felnőtt lakosság 65 százaléka már védett lesz. Ez Európában egyedülálló.”

Az 5,5 milliós számmal Szijjártó az első oltottakra utalt. Csakhogy ebben már nem vagyunk éllovasok Európában. Annyira belassult a magyar oltási program, hogy az európai járványügyi központ adatai szerint a 2. helyről (Málta mögött álltunk sokáig), egyre inkább csúszunk be a középmezőnybe, napokon belül megelőz minket Olaszország, Írország is, jövő héten a spanyolok, osztrákok és a németek is.

link Forrás

Nálunk annyira kevesen oltatják már be magukat, hogy a kormány levitte a korábbi 7 milliós álomhatárt 5,5 millióra. De még ez is nehezen jön össze. Gulyás Gergely múlt csütörtökön 3-5 napon belül jósolta, hogy elérjük ezt a szintet, ami után újabb komoly lazítás jön, szinte teljesen megszűnik a maszkhasználat, nem kell majd a védettségi igazolvány szállodákban, éttermekben. A 3-5 nap valójában 3+5 nap lett, nagy nehezen. Csütörtökön például mindössze 2 279-en kapták meg az első oltást. Orbán reggel nem is tudta bejelenteni, hogy megvan az 5,5 millió beoltott, csak azt, hogy ma valamikor meglehet.

Amiben valóban jól állunk, azok a második oltások, majdnem 5 millióan kapták már meg a második oltást is, lakosságarányosan csak Izland és Málta előz minket, de itt is idő kérdése, hogy mikor érnek utol minket a nyugat-európai országok.

A Szijjártó által emlegetett, 98 ezres Seychelles-szigetek a magas oltottság ellenére májusban is azzal küzdött, hogy ismét terjedni kezdett a vírus. A Bloomberg most arról számolt be, hogy a kelet-afrikai turistaparadicsomban hatan is meghaltak azok közül, akik megkapták a második oltásukat is. Öten Covishield-et kaptak (ez az AstraZeneca indiai licence, 60 év felettieknek adták), a hatodik áldozatot Sinopharmmal oltották.

A napi fertőzöttek szám felfutott, de kevés az igazán súlyos állapotban lévő covidosok száma. Ami azért azt mutatja, hogy van hatása az oltásoknak.