Szijjártónak remekül jött a CNN-ben, hogy a Jobbik is megszavazta a homofóbtörvényt

POLITIKA
2021 július 14., 05:14

A CNN-ben igyekezett megvédeni Szijjártó Péter a kormány által pedofiltörvénynek nevezett, az utolsó pillanatban homofób módosítókkal megszórt szabályozást.

Utóbbiak értelmében csak az állam által jóváhagyott szervezetek tarthatnak iskolai foglalkozásokat a szexuális kultúráról, nemi életről, nemi irányultságról és szexuális fejlődésről. „E foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére.” 18 év alattiak számára elérhető tévéműsoroknál, reklámoknál még szigorúbb a törvény, azokban megjeleníteni sem szabad a homoszexualitást.

link Forrás

A műsorvezető először arra volt kíváncsi, megnőttek-e mostanában a gyerekekkel szemben elkövetett pedofil bűncselekmények Magyarországon, mire a külügyminiszter arról kezdett beszélni, hogy számos ellenzéki politikust látott „csatlakozni a globális fake news kampányhoz”. Az ismételt kérdésre azt mondta, nem nagyobb probléma ez Magyarországon, mint máshol Európában, de egyetlen eset is sok.

Ezután felhozták neki a magyarhoz nagyon hasonló, 2013-as orosz törvényt. (Erről Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Intézetének egyetemi docense mutatta ki, hogy még enyhébb is a magyar változatnál.) A riporter felidézte, hogy az Economist nemrég készült összeállítása szerint messze nem Oroszországban vannak a legnagyobb biztonságban a gyerekek, pedig ott már nyolc éve meghozták ezt a törvényt.

Szijjártó erre egyszerűen azzal reagált, hogy ő nem az orosz kormányt képviseli, a konkrét kritikákra pedig a kormányzati kommunikációval összhangban azt mondta: a szülő dolga a gyerekek szexuális nevelése, „nem valami NGO-é”, és a törvény semmit sem mond a felnőttekről. A miniszter szerint senkinek sem kell félnie, hogy diszkriminálni fogják a szexuális orientációja miatt, és álhír, hogy összemosnák a pedofíliát a homoszexualitással.

Saját példáját is felhozta, mondván, apaként jobban ismeri a saját gyerekét, ezért jobb, ha ő neveli ilyen szempontból, nem más civil szervezet vagy intézmény.

„Amit el akarunk kerülni, hogy LMBTQ-aktivisták óvodákba vagy iskolákba látogassanak, és megpróbáljanak bármilyen magatartást, orientációt népszerűsíteni” - mondta. Ezután a riporter felhozta, hogy miközben a többség akaratára hivatkoznak, az Ipsos idei felmérése szerint több mint 50 százalék szerint az azonos nemű pároknak is ugyanolyan szabályok szerint kellene örökbe fogadniuk, mint a heteróknak. Szijjártó ezt azzal keverte le, hogy nem ismeri a kutatást, és azt sem tudja, kinek a megbízásából készült, végül azzal érvelt, hogy

a legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik is megszavazta a törvényt.„A magyar gyerekeket meg kell védeni minden LMBTQ-aktivistától és NGO-tól” - mondta.

Mit jelent népszerűsíteni a homoszexualitást?

Bár szerepel ez a kifejezés a törvényben, és a kormány teleplakátolta az országot egy hasonló üzenettel („szexuális propaganda”), múlt héten Gulyás Gergely miniszter sem tudta megmondani, mit értenek ez alatt. Nem tette egyértelművé, hogyan lehetne a homoszexualitást népszerűsíteni, és példát sem mutatott arra, amikor megvalósult az, ami ellen törvényt hoztak.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arra biztatott, senki se tartsa be a törvényt, hiszen értelmezhetetlen, ráadásul szakértők egyetértenek abban, hogy a szexuális irányultság nem változtatható meg.

A Szivárványcsaládokért Alapítvány pedig úgy reagált:

„Az ismeretterjesztő órák célja az előítéletek, az alaptalan tévhitek és a homofóbia csökkentése, hogy a gyerekek jobban értsék a világot és ne reagáljanak erőszakkal arra, ha valami valamilyen - bármilyen - kisebbséghez tartozik. A legújabb kutatások szerint a gyerekek 8-12 százaléka nem-heteroszexuális. Az aktuális KSH adatok alapján ez 100 ezer magyar fiatalt jelenthet. A törvénymódosítás miatt ők akkor maradnak segítség nélkül, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá.”