Jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben a homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvény miatt

POLITIKA
2021 július 15., 10:48

Jogsértési eljárás indult Magyarországgal szemben a homofóbtörvény és egy mesekönyv megbüntetése miatt, az Eurológus szerint ezt az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján jelentették be Brüsszelben.

A homofób módosítókkal teleírt pedofiltörvényt annak megszavazása után heves nemzetközi bírálatok érték. Ursula von der Leyen június 23-án azt mondta: „Ez a magyar törvény szégyen”.

A legutóbbi brüsszeli uniós csúcstalálkozón 16 állam- és kormányfő ítélte el a szexuális kisebbségek hátrányos megkülönböztetését, a múlt héten pedig az Európai Parlament hatalmas többséggel fogadott el egy állásfoglalást, amelyben szintén bírálták a magyar jogszabályt.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

A csütörtökön bejelentett eljárás hat pontban állapítja meg, hogy a magyar törvény szembemegy a közösségi joganyaggal. Ugyancsak kötelezettségszegési eljárást indítottak, amiért a magyar hatóságok arra szólították fel a Meseország mindenkié című könyv kiadóját, hogy a borítón tüntesse fel, hogy a könyv „a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedést” mutat be. Az Európai Bizottság szerint ez sérti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet, illetve indokolatlanul korlátozzák a szerző és a kiadó szólásszabadsághoz való jogát is.

Mindkét eljárás kapcsán felmerült az a kifogás, hogy a magyar hatóságok nem tudták elmagyarázni, hogy az LMBTQ-tartalom miért és hogyan érinti hátrányosan a gyermekek fejlődését. A kormánynak két hónapja van a válaszadásra.

Az Európai Bíróság eljárást indított Lengyelországgal szemben is, az LMBT-mentesnek kikiáltott zónák miatt. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének sajtóközleménye szerint 2019-ben számos lengyel település és régió fogadott el határozatot az úgynevezett „LMBT-ideológia mentes zónák” létrehozásáról. A Bizottság aggódik, hogy ezek a nyilatkozatok uniós jogot sértenek a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetéstől való mentesség tekintetében. Ezért részletes elemzéseket kell készítenie arról, hogy ezek a határozatok összeegyeztethetők-e az uniós jogszabályokkal. Az értékelés elvégzéséhez a Bizottságnak megfelelő és átfogó tájékoztatásra van szüksége a lengyel hatóságoktól. A Bizottság februárban tett egyértelmű felszólítása ellenére Lengyelország eddig még nem nyújtotta be a kért információkat, nyíltan válasz nélkül hagyva a Bizottság kéréseinek nagy részét.