Vizsgálatot indít a párizsi ügyészség francia újságírók megfigyelése ügyében

POLITIKA
2021 július 20., 10:57

Az ügyészség a Mediapart francia oknyomozó portál két újságírójának panasza nyomán indít vizsgálatot, miután azt állítják, hogy telefonjukat megfigyelték a Pegasus izraeli fejlesztésű kémszoftverrel, írja az MTI.

A Mediapart a Twitteren azt állította, hogy a marokkói titkosszolgálat használta a kémszoftvert arra, hogy megfigyelje két újságírójának telefonos adatait. A marokkói kormány hivatalos közleményben utasította vissza a vádat, amit „alaptalan és hamis állításnak” nevezett. A párizsi ügyészség közleményében nem említette Marokkót, csak annyit közölt, hogy kiberkémkedéshez köthető potenciális bűncselekmények gyanúját vizsgálják. Várhatóan hasonló panaszt tesz a Le Canard Enchainé volt újságírója is, aki állítása szerint szintén a Pegasus egyik célpontja volt.

A hétvégén derült ki, hogy a Pegasus nevű izraeli kémszoftverrel figyelhettek meg kormánykritikus magyar újságírókat, vállalkozókat és politikusokat is. A kormányzat részéről érdemi reakció egyelőre nem érkezett, Szijjártó Péter annyit mondott, nem tud ilyen adatgyűjtésről, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, „ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni”.

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éppen szabadságon van, azt mondta, ezért majd csak augusztus 3. után dönt egy esetleges vizsgálat megindításáról.