Medián: A fideszes szavazók negyede nem támogatja a homofóbtörvényt

POLITIKA
2021 július 28., 10:49

A magyar társadalmat teljesen megosztja a gyermekek védelmére hivatkozva meghozott törvény, amiben a kormány megtiltotta a "homoszexualitás népszerűsítését", bármit is jelentsen ez (ezt Gulyás Gergely sem tudta vagy akarta megmondani, hiába kérdezte Szurovecz Illés kollégám perceken keresztül).

A Medián friss felmérése szerint ugyanis a a magyarok 47 százaléka egyetért a törvény céljával, 42 százalék nem ért egyet vele, 11 százalék pedig nem tudja vagy nem válaszolt. A HVG cikke szerint a július közepén, 1000 fős mintán készült felmérésből kiderül, hogy a kormánypárti szavazók körében nem túl meglepő módon sokkal nagyobb a törvény támogatottsága. Viszont még a fideszes szavazók 25 százaléka is azzal a válasszal értett inkább egyet, hogy a pedofiltörvényként elhíresült törvény korlátozza a szólásszabadságot és hátrányosan megkülönbözteti a meleg, leszbikus és transznemű embereket, ezért nem ért egyet a törvénnyel. Az ellenzéki szavazók 29 százaléka viszont egyetért a javaslattal. A bizonytalan szavazókat teljesen megosztja a törvény, 39 százalékuk egyetért vele, 39 százalékuk ellenzi, 22 százalékuk pedig nem tudja eldönteni, vagy inkább nem válaszolt a kérdésre.

A Medián azt is megkérdezte, hogy mikor Orbán Viktor szerint "Brüsszel" megint "megtámadta" Magyarországot, mekkora az uniós tagság támogatottsága. Ez pedig változatlanul töretlen, a szavazókorú népességen belül 83 százalékos az uniós tagság támogatottsága.

A kormánypárti szavazók 79 százaléka is támogatja, hogy Magyarország az unió tagja, a fideszesek 17 százaléka volna csak nyitott egy Huxitre. Az ellenzéki szavazók között az uniós tagság támogatottsága 90 százalékos, a bizonytalan szavazóknál pedig 76 százalék. Érdekes, hogy az EU tagságot a bizonytalanok mindössze 4 százaléka ellenzi, 20 százaléka viszont a "nem tudja/nem válaszol" lehetőséget választotta, vagyis megkerülte a válaszadást.