Tavaly a járvány, idén a helyi tanácselnök intézte el a határon túli színészek turnéját

színház
2021 július 28., 18:46

Az előző évben a koronavírus miatt maradt el, idén pedig a helyi politikai vezetés állíttatta le az Újvidéki Művészeti Akadémia növendékeinek vajdasági turnéját. Pedig az általuk működtetett Tanyaszínháznak fontos szerepe van a vajdasági magyarság életében, mivel 1978 óta olyan falvakba is elviszik a magyar nyelvű előadásaikat, ahol nem lehetne kőszínházat működtetni.

Azonban a szerbiai magyar kisebbség önkormányzataként működő Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökének, Hajnal Jenőnek idén nem tetszett a Tanyaszínház legújabb előadása, Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabja.

Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke
photo_camera Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke Forrás: Vajdasági Rtv

Az első előadások után, kedden nyílt levélben követelte a turné leállítását, mert szerinte az előadás

a fölszabadult öröm és kacagás, az okos gondolkodás és a népmesei bölcsesség helyett az öncélú közönségességet, a parttalan ízléstelenséget, a közönség alpári provokálását és a színpadi megszólalás vállalhatatlanságát” jelenítette meg.

Pedig a Tanácshoz köthető tévé az első előadás előkészületekről még lelkesen számolt be:

link Forrás

A darab rendezője, Lénárd Róbert szerint a betiltás „semmibe veszi és kiskorúsítja a közönséget, amely így nem döntheti el, milyen kultúrát is igényel – végignézi-e az előadást vagy otthagyja, esetleg megdobálja paradicsommal (mindhárom viselkedési minta legitim)”. Az oldalán azt írta, „általánossággal nyakon öntött közhelyeken kívül sehol sem hangzott el egyetlen konkrétum sem” az előadással kapcsolatban, pedig a korábbi években számos alkalommal történt incidens a káromkodások, a provokatív témák miatt, amik szerinte kirívóbbak voltak, mint az idei produkció, azokat mégsem akarták betiltani.

Lénárd Róbert rendező
photo_camera Lénárd Róbert rendező Forrás: Partizán

Majd megjegyezte, hogy „a Kazimír és Karolinát egyszer már betiltották megírása óta. 1933 januárjától nem játszhatták német nyelvű színházak, ugyanezen év május 10-én pedig minden más Ödön von Horváth szöveggel együtt máglyára vetették Berlin főterein. Az indoklás kísértetiesen hasonló: egyesek szerint nem szolgálta a néplélek épülését”.

Leálltak

De mivel a társulat részben a Magyar Nemzeti Tanács éves támogatásaiból működik, az ilyen felszólítást nehéz lenne figyelmen kívül hagyni, így már az aznapra tervezett előadás is elmaradt Kishegyesen. Majd a társulat szerdán kiadott egy közleményt arról, hogy tudomásul veszik az elnök kérését, és felfüggesztik a turnét. Ugyanakkor a következő hetekben minden este előadják a darabot a kavillói művésztelepükön. „Elfogadjuk és tudjuk, hogy a színházi előadások ki vannak téve a nézők szubjektív véleményének és teljesen legitimnek tartjuk ezt. De hiszünk abban, hogy meg kell adni a nézőknek azt a lehetőséget, hogy véleményt formáljanak és kifejezzék tetszésüket vagy nem tetszésüket. Alkotóként nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy elkészült művet eltemessünk, mielőtt a vállalásainkat teljesítettük volna” - írták, majd hozzátették, hogy nyitottak a párbeszédre és az egyeztetésekre az Magyar Nemzeti Tanáccsal.

link Forrás

A Magyar Nemzeti Tanácsban a Fidesz helyi szövetségesének, a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a jelöltjei vannak többségben. A pártnak komoly szerepe van a Magyarországról származó fejlesztési pénzek elosztásában. A magyar kormány pár éve a VMSZ-re bízta, hogy hozza létre a magyar költségvetésből származó támogatások kihelyezésének intézményrendszerét. Azóta a párt alapítványán keresztül lehet pályázni a támogatásokra. A Szerbiai Oknyomozó Újságírói Központ nemrég azt is kimutatta, hogy a magyar kormány 2011 és 2019 között 12 millió euróval (4,3 milliárd forinttal) támogatta az itt megjelenő, főként Fidesz-szimpatizáns magyar nyelvű sajtótermékeket.