Zaklatással vádolja volt szeretője az egykori spanyol királyt

külföld
2021 július 28., 16:39

I. János Károly egykori spanyol királyt azzal vádolja a volt szeretője, hogy az uralkodó kémkedett utána.

Corinna Larsen dán-német üzletasszony, akinek régóta ismert volt a királlyal folytatott viszonya, egy londoni bírósághoz fordult, hogy távolságtartási végzést kérjen János Károly ellen, és pert indított ellene zaklatás miatt.

A 83 éves János Károly 2014-ben megromlott egészségi állapotára hivatkozva mondott le a trónról fia javára. A korrupciós botrányba keveredett király aztán 2020-ban egyszer csak közölte, hogy elhagyja az országot, és eltűnt, majd az Arab Emírségekből jelentkezett be.

A volt uralkodó ellen Spanyolországban és Svájcban is vizsgálat zajlik pénzügyi visszaélések miatt. A gyanú szerint János Károly több mint hatmillió eurót kapott azután, hogy egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagy sebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában. A pénzt állítólag a szaúd-arábiai uralkodótól kapta, és egy svájci bankba tette. (AP)