A lengyel parlament megszavazta a médiatörvény módosítását, ellehetetleníthetik a legnagyobb független tévét

külföld
2021 augusztus 11., 21:37

A lengyel parlament elfogadta a médiatörvény módosításáról szóló javaslatot: 228 képviselő mellette, 216 ellene szavazott, 10 pedig tartózkodott. Ezzel ellehetetleníthetik a legnagyobb független tévét, az amerikai hátterű TVN24-t.

photo_camera A médiatörvény módosítása ellen és a TVN-nel szolidarító tüntető VArsóban augusztus 10-én Fotó: STR/NurPhoto via AFP

A lengyel parlamentben szerda délután ültek össze, hogy szavazzanak a médiatörvény-módosításról, Władysław Kosiniak-Kamysz azonban azt kérte a parlamenttől, hogy halasszák el az ülést szeptember 2-ára, emiatt végül a módosítás helyett az ülés elnapolásáról szavaztak. Másfél órával később azonban egy nyilvánvaló házszabálysértéssel megismételték a szavazást az elnapolásról, amit másodszorra már elutasítottak, így végül folytatták az ülést, és szerda este mégis szavaztak a módosító indítványról.

A médiatörvény tervezett módosítása Lengyelországban széles körű tiltakozást és kormányválságot okozott, Morawiecki kormányfő pedig kirúgta a kormányból a saját helyettesét, Jaroslaw Gowint, aki korábban azt nyilatkozta, a törvénymódosítás „nyilvánvalóan sérti a sajtószabadság elvét”.

A törvénymódosítás szerdai szavazása előtt a kormánykoalícióból kivált Gowin azt mondta: „Minden képviselőtársam – ma és a korábbi napokban – politikai szempontból nagyon vonzó »üzleti ajánlatot« kapott, ahogy én nevezném. (…) Ez nyilvánvalóan politikai korrupció.”

Kiemelt videóink