Szijjártó elismerte, hogy voltak rasszista megnyilvánulások a magyar-angolon

szeptember 4., szombat 13:21
5

A kötcsei találkozóra érkező Szijjártó Pétert megkérdezték a magyar-angol meccsen történtekről is. Nem az eredményről (ami sima 4-0 lett az angoloknak), hanem az angolok panaszairól, miszerint a színes bőrű játékosaikat rasszista inzultusok érték a lelátóról. Ezt elítélte a brit miniszterelnök, Boris Johnson is, és az angol szövetséghez hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség vizsgálatát sürgette. A FIFA meg is indította a vizsgálatot.

Azt kérdezték a külügyminisztertől, hogy mit szól ahhoz, hogy a sokadik balhé keletkezik a magyar válogatott nemzetközi meccsei miatt.

Szijjártó szerint három dologgal szemben kell fellépni. Az egyik nyilvánvalóan a rasszista megnyilvánulás, akár futballmeccsen, akár az élet bármely területén.

A másik, ami ellen fel kell lépni az az általánosítás. Szerinte az bántó és visszautasítandó minden magyar részéről, hogy a nemzetközi sajtóban azt írják, hogy Anglia-Rasszisták 4-0. Szerinte nem igaz, amit írnak, hogy ellenséges és rasszista hangulat volt a budapesti meccsen.

„Voltak olyan megnyilvánulások, amelyek ellen kétségtelenül fel kell lépni. De ezek alapján 60-70 ezer ember viselkedését minősíteni, az nonszensz”.

A harmadik a kormány részéről állandóan szajkózott kettős mérce. „Az, hogy kifütyülik a térdelő angol játésokokat, ne komolytalankodjunk már. Bármelyikünk látott már Premier League meccset, ott ennél nagyobb füttyköncert van csak akkor, ha az ellenfél kijön melegíteni. Hát tényleg, azt, hogy a magyar szurkolók fütyülnek, miközben az angolok térdelnek, ezt azért ne rójjuk már fel”. És szerinte „ne csináljunk már úgy, mintha a labdarúgó Eb budapesti mérkőzésein, amin nem a magyar válogatott szerepelt, ne dobálták volna poharakkal meg nem tudom mikkel az ellenfél játékosait”.

Vagyis szerinte ha a budapesti meccsből ilyen nagy balhét csináltak, akkor csináljanak a többiből is ilyen nagy balhét, amikből érdekes módon nem szoktak.

A külügyminiszter tegnap még csak annyit reagált a balhéra, hogy kitett a Facebookjára egy videót az Eb-döntőről, ahol Londonban az angol szurkolók kifütyülték az olasz himnuszt. Ezt küldte el nekünk is a minisztérium sajtófőosztálya, mint reakciót arra, hogy Boris Johnson elítélte a budapesti meccsen történt rasszista inzultusokat. Amikor visszakérdeztünk, hogy ebben a rasszista megnyilvánulásokról semmi nem mond Szijjártó, nem kaptunk választ. Mostanra lett.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt