Pert indít a főváros az előző vezetés ideje alatt bedőlt elektronikus jegyrendszer miatt

közlekedés
2021 szeptember 13., 06:08
comments 8

A fővárosi vezetés rászánta magát, hogy pert indítson a Tarlós István főpolgármestersége alatt bedőlt elektronikus jegyrendszert tervező német cég ellen, írja a Népszava. 2018 végén végén derült ki, hogy nem lesz semmi az utóbbi évek egyik legfontosabb, legdrágább budapesti beruházásából, miután a BKK felmondta a szerződését a német fővállalkozóval. Akkor a főváros előnytelen konstrukcióban, referenciával nem rendelkező céggel próbálta meg kifejleszteni az akkor még sehol a világon nem működő, azonosító alapú, high-tech rendszert. Tarlós István akkor arról beszélt, hogy a BKK átverte az ügyben, ezért a vállalat vezérigazgatóját is kirúgta, majd feljelentést tett. A nyomozásról azóta nem lehetett hallani.

Most a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. tervezi nemzetközi választottbíróság elé vinni az elektronikus jegyrendszer szállítóját, a német Scheidt & Bachmann céget. Arra hivatkoznak, hogy a jegyrendszer tervezésére, kiépítésére és üzemeltetésére 91 millió euróért (akkori áron 27 milliárdért) vállalkozó német cég

a projekt hét fázisából csak négyet teljesített, a rendszer soha nem működött, a megvásárolt jegyleolvasók, kapuk egy része raktárban porosodik.A főváros legfrissebb számításai szerint szerint a projekt vesztesége több mint 9 milliárd forintra rúg, a teljes költség pedig menet közben csaknem 37 milliárdra nőtt.

A Népszava megemlíti azt is, hogy az előző városvezetés korrupciógyanús ügyeit vizsgáló bizottság éppen most jutott el a projekt tárgyalásáig. Most döntöttek arról is, hogy Tarlós István volt főpolgármestert és Walter Katalint, a BKK jelenlegi vezérigazgatóját is meghallgatják az ügyben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.