A fideszes EP-képviselők inkább nem szavaztak, amikor Kínáról és Oroszországról volt szó

szeptember 16., csütörtök 15:25
2

Nem vettek részt a fideszes európai parlamenti képviselők az Oroszországról és Kínáról szóló csütörtöki szavazásokon, pedig más témáknál jelen voltak, írja az Eurologus. A KDNP-s Hölvényi György is távol maradt.

Az EU-Kína stratégiában szerepel, hogy foglalkozni kell az ujgurokat érintő emberijog-sértésekkel és a kínai dezinformációkkal, valamint hogy Kínának engedélyeznie kell a koronavírus eredetével kapcsolatos független vizsgálatot, és ki kell zárni a biztonsági előírásoknak nem megfelelő vállalatokat az 5G és 6G hálózatok területéről.

Illusztráció: Philipp von Ditfurth/dpa Picture-Alliance/AFP

Az Oroszországgal kapcsolatos dokumentum szankciókat helyez kilátásba, és szorgalmazza az emberi jogi aktivisták támogatását. Szerepel benne az is, hogy az Uniónak fel kell készülnie arra, hogy nem ismeri el az orosz parlamentet, ha a következő választásokon nem tartják magukat a demokratikus elvekhez és a nemzetközi joghoz.

Áprilisban Magyarország megvétózta a tagállamok kiállását Kínával szemben

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt