Ágoston Tibor egykori jobbikos önkormányati képviselővel kampányol a debreceni Fidesz, írja a Debreciner. A párt helyi szervezetének Facebook-oldalára felkerült videóban Ágoston arról beszélt, hogy olyan kormánya van az országnak, ami „végre a nemzet szolgálatában áll”, és bár ő is jobbat szeretett volna, rosszabbat „bűn volna hatalomba segíteni”.
Ágostont 2016-ban másodfokon is elítélték holokauszttagadásért, mert egy 2014-es beszédében hollókamuként, hollókasztként és holokasztként beszélt a holokausztról. A Jobbikból 2017-ben lépett ki, miután a párt vizsgálatot indított ellene, mert nem volt hajlandó megszavazni egy cigány származású diáknak az ösztöndíjat az Arany János Tehetséggondozó Programból. Azt mondta, neki indítsanak inkább egy Rostás Winnetou programot.
Ágoston Tibor beszólására először csak egy vicceset próbáltak mondani, de most már eljárást indítanak ellene.
Ő volt az, aki Rostás Winnetou programot indított volna a debreceni cigány tanulóknak, hogy ne az Arany János programból támogassák őket.