A szabolcsi jobbikos jelölt szerint Tóth Bertalannak nem a jobbikos jelölteket kellene vegzálnia, hanem a kollaboráns MSZP-seket visszaléptetni

POLITIKA
2021 szeptember 19., 11:54
comments 2

„(...) az előválasztási ellenfelem lefotózott – a sátortól 3 méterre –, azt bizonyítva, hogy megszegtem a 10 méteres szabályt (a sátor 10 méteres körzetén belül nem tartózkodhatnánk, sem ő, sem én). Valóban megszegtem, és elnézést kérek érte, de aki jelen volt, az tudja, hogy mekkora volt a kapkodás és a feszültség, én is épp egy problémát igyekeztem megoldani, hogy ne okozzunk csalódást a választóknak.” Ez szerepel dr. Szabó Ervin, a Békés megyei jobbikos képviselőjelölt közleményében, amiben Tóth Bertalan, MSZP-társelnök szombati felhívására reagál.

Tóth szombaton azt kezdeményezte, hogy zárják ki az előválasztáson való részvételből Szabót, mivel az orosházi körzetben a képviselőjelölt belépett a szavazósátorba, és ott instruálni kezdte a bizottság tagjait. Tóth Bertalan szerint Szabó figyelte azt is, miként szavaznak az érkezők, és felszólítás ellenére sem volt hajlandó távozni.

Szabó azt mondta, ő csak azért ment a sátorba, mert amikor leállt az előválasztás informatikai rendszere, káosz alakult ki a szavazóhelyszíneken. „Lénárd Zoltán tagtársamtól kértem informatikai segítséget, mert Nagyszénásról is jelezték a problémát” – írta.

„A választást természetesen nem befolyásoltam – nem is tudtam volna, hiszen nem tudtak szavazni a választópolgárok. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke etikai vizsgálatot indított ellenem, melynek állok elébe, nincs szégyellnivalóm. Azonban az, hogy így akarnak kizárni az előválasztásból, ráadásul most, amikor a támadás minket, ellenzékieket és a demokráciát érte, méltatlannak érzem.”

Támadáson Szabó az előválasztás informatikai rendszerének leállását érti, amiért az ellenzéki veztetők szombat délutánra már a Fideszt tették felelőssé. A Fidesz ezt vasárnap visszautasította.

photo_camera Forrás: Földi István/Facebook

Az ügyön Földi István a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelöltje is felháborodott, közleményében azt írta, míg mindenki más azon dolgozott, „hogy visszaverjük a Fidesz aljas támadását”, és az előválasztás rendben folytatódhasson, addig Tóth Bertalan több jobbikos jelölt ellen is beadványt nyújtott be az Országos Előválasztási Bizottság elé, kérve, hogy léptessék vissza ezeket a jelölteket.

„Most vegyünk egy mély levegőt és lassan, alaposan gondoljuk át, mit is csinál éppen Tóth Bertalan. Miközben küzdünk az előválasztásért, addig a magyar szocialisták elnöke, Tóth Bertalan azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb, számára rivális jelöltet eltegye az útból. Miközben a pártok elnökei éjt nappallá téve talpalnak és melóznak, hogy kiderítsék pontosan mi történt és megoldják, hogy megvalósulhasson az előválasztás” – írta Földi, aki azt javasolta Tóthnak, hogy ehelyett inkább az összes kollaboráns MSZP-s jelöltet kellene visszaléptetnie. Földi szerint ellene is Szabolcs megye 5. számú választókörzetében „kollaboránst” indít az MSZP.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.