A debreceni étterem ügyvezetője szerint Márki-Zayék "nem rendeltetésszerűen" használták a helyiséget

POLITIKA
2021 szeptember 20., 12:06
comments 8

"A Belga Étterem és Söröző nyitva áll mindenki számára, amennyiben fogyasztani kíván" - írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Mérész Ferenc, a debreceni Belga Étterem és Söröző ügyvezetője azután, hogy beszámoltunk róla: vasárnap Márki-Zay Péter összellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt és Pálinkás József ebben az étteremben tartotta fórumát, ám egy óra elteltével kitessékelték őket a helyről, és még a lámpát is rájuk oltották.

Pálinkás erről azt írta a Facebookon, hogy "rajtunk kívülálló, barátságtalan okok miatt utcafórummá alakult át" a meghirdetett rendezvény, mert szerinte "meglehetősen ingerülten és kissé fenyegetően" követelték a távozásukat.

Mérész most közleményében azt írta, hogy vasárnap este "előre be nem jelentett politikai fórumot" tartottak az éttermében, amiről őt és az étterem vezetését nem értesítették, engedélyt nem kértek rá. Azt is hozzátette, hogy az étterem "eddig sem adott helyet politikai eseménynek, így ehhez konzekvensen tartotta magát a vezetés". Közleményét azzal zárta, hogy az étterem mindenki előtt nyitva áll, "amennyiben rendeltetésszerűen kívánja használni".

Pálinkás József a Debreceni Napnak adott beszámolója szerint a történtek idején aligha zavarhattak más vendégeket, mert "abban a helyiségben csak mi voltunk, normál hangerővel beszélgetés folyt (egyszerre csak egy ember beszélt), amelyet a Facebookon közvetítettünk. Vacsorázni is szerettünk volna". Beszámolója szerint amúgy előre asztalt foglaltak, kitessékelésükkor az üzemeltető azt kifogásolta, hogy "nem erre" (beszélgetésre egy asztalnál) foglalták le a helyet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.