Nem engedi a Civil Választási Bizottság, hogy Karácsony és Márki-Zay újraírják az előválasztás szabályait

POLITIKA
2021 október 05., 08:55
comments 47
Baranyi Krisztina (j) és Magyar György (középen), az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság elnöke
photo_camera Baranyi Krisztina (j) és Magyar György (középen), az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság elnöke Fotó: Ács Dániel

Még kedden nyomdába kell küldenie az Országos Előválasztási Bizottságnak (OEVB) a szavazólapokat, ezért sürgető annak kérdése, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közül melyikük indul el az előválasztás második fordulójában a DK-s győztes Dobrev Klárával szemben - írja a hvg.hu.

Egyelőre sem a hódmezővásárhelyi polgármester, sem a főpolgármester nem lépett vissza a másik javára - sőt, Karácsony azt nyilatkozta hétfőn, hogy kezdeményezni fogják az Országos Előválasztási Bizottságnál, hogy egymás mellett, közös ajánlatként indulhassanak el a második körben.

A gond ezzel az, írja a hvg.hu, hogy a hatpárti konszenzussal megalkotott szabályok nem teszik lehetővé. Abban ugyanis az áll, hogy a három, az első fordulóban legalább 15 százalékig jutó jelöltek neve kerül fel egymás alá a lapokra, és mindenkire külön lehet szavazni.

A megoldást nem támogatta Dobrev Klára, bár ez azért várható volt, annál érdekesebb, hogy ellene van az előválasztás Civil Választási Bizottságának (CVB) elnöke is. A CVB szerepe márpedig jelentős: a hatpárti OEVB mellett, illetve felett ők testesítik meg a civil kontrollt a választás felett, a lebonyolításért felelős aHang is része a bizottságnak. A CVB elnöke, Magyar György ügyvéd a hvg.hu-nak azt nyilatkozta:

„nincs tandem - játék közben a szabályokon nem változtatunk, erről szól a demokrácia, döntsék el, kinek a neve szerepeljen a szavazólapon.”

Magyar szerint ha együtt szerepelnének a szavazólapon, azzal nemcsak a hatpárti megállapodás szabályait rúgnák fel, de megcsúfolnák az előválasztást és a választókat is. Az elnök annyira köti magát ehhez az állásponthoz, hogy akkor sem hajlandó változtatni ezen, ha a hat párt egyöntetű döntése megszületne az ügyben. (Ami nem csak a DK, de a többi párt ellenállása miatt sem látszik életszerűnek.)

A Civil Választási Bizottság, a CVB a 2019. évi önkormányzati választások során a fővárosi és a ferencvárosi előválasztások megszervezésében és lebonyolításában is komoly szerepet vállalt, ennek nyomán kérte fel őket az OEVB, hogy testesítsék meg a civil kontrollt az előválasztás felett. (hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.