A Microsoft szerint Oroszország áll az állami megbízású hackek 58 százaléka mögött

INTERNET
2021 október 07., 15:42

Az elmúlt évben a Microsoft által észlelt állami megbízású hack-kísérletek közül a legtöbb Ororszországhoz köthető, 58 százalékkal, melyekkel főként az Egyesült Államokban működő kormányzati ügynökségeket és agytrösztöket célozták, illetve kisebb részben Ukrajnát, Nagy-Britanniát és európai NATO-tagországokat - közölte a vállalat második éves digitális védelmi jelentésében, amely a 2020 júliusától 2021 júniusig terjedő időszakot vizsgálta. Az orosz hack-kísérletek aránya 52 százalékról nőtt 58-ra, ezt követi Észak-Korea 23 százalékkal (előző évben 11 százalék volt). Kína 8 százalékra esett vissza 12-ről.

A sokáig nem észlelt SolarWinds-hack - amivel főként információtechnológiai vállalkozásokat, köztük a Microsoftot célozták - annyira hatékony volt, hogy egyből 32 százalékra ugrott az orosz hackek sikerrátája, szemben az előző 12 hónap 21 százalékával. Az orosz tevékenység több mint 92 százalékát az orosz hírszerző ügynökség Cozy Bear néven ismert elit hackercsapata hajtotta végre.

Bizalmas adatokhoz fértek hozzá a kínaiak a britek szerint
photo_camera Fotó: Silas Stein/dpa Picture-Alliance via AFP

Kína a Microsoft által észlelt, államilag támogatott hack-kísérletek tizedéért volt csak felelős, de az esetek 44 százalékában sikerült bejutniuk a megcélzott hálózatokba. „Összességében a nemzeti-állami hackek körülbelül 10–20 százalékban sikeresek” - mondta Cristin Goodwin, a Microsoft nemzetbiztonsági egységének vezetője, amely az állami szereplőkre összpontosít.

Goodwin különösen figyelemre méltónak tartja Kína „geopolitikai célú” kiberkémkedési kísérleteit, melyeket olyan közép- és dél-amerikai országok külügyminisztériumai ellen, ahol infrastrukturális beruházásokat hajtanak végre, illetve tajvani és hongkongi egyetemek ellen, melyek ellenállnak Peking regionális ambícióinak. Tehát már nem csak a szellemi tulajdon megszerzése a cél.

Az állami megbízású hackelésnek csupán 4 százaléka irányult létfontosságú infrastruktúrák ellen, és az orosz ügynökök sokkal kevésbé érdeklődnek iránta, mint a kínaiak vagy az irániak.

A jelentés szerint súlyos és egyre növekvő gondot jelentenek az anyagi haszonszerzés által motivált zsarolóvírus-támadások is, melyek messze a legnagyobb mértékben az Egyesült Államokat érintik. (AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.