Több mint 100 ember lehet még a Nigériában összeomlott toronyház romjai alatt

külföld
2021 november 02., 06:42

Egész éjszaka dolgoztak a mentőcsapatok a nigériai Lagosban, ahol egy összeomlott toronyház alatt keresnek továbbra is túlélőket. A BBC cikke szerint a balesetben legalább négy ember meghalt és több tucat ember eltűnt.

photo_camera Fotó: PIUS UTOMI EKPEI/AFP

Egy az AP-nek nyilatkozó építőmunkás, aki részt vett az építkezésen, azt mondta, épp egy munkagépre vártak, amikor az épület egyszer csak összeomlott: „Én és a testvérem elmenekültünk, de sokan, több mint százan lehetnek a romok alatt.”

A helyszínen a mentőcsapatok és pár helyi önkéntes egy kotrógép segítségével kutat a romok közt. Eddig négy túlélőt találtak.

Hogy mi okozta az épület összeomlását, és hogy pontosan hányan lehetnek még a romok alatt, azt egyelőre nem tudni.

Az épület a 360 Degrees Towers elnevezésű komplexum része volt, ahol luxuslakásokat alakítottak volna ki, legalábbis a BBC szerint korábban ez volt olvasható a fejlesztés honlapján, ami azóta már nem elérhető.

Nigériában nem ez az első hasonló eset. Másfél éve, 2019 márciusában egy iskola épülete omlott össze, akkor több mint húsz ember halt meg, és negyvennél is többen megsérültek. Öt éve pedig egy templom omlott össze, miközben misét tartottak benne. Akkor 160 ember halt meg. (BBC)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.