Megveszi a román állam a gázmezőt, amitől Orbán Viktor az orosz függőség végét várta

gazdaság
2021 november 04., 12:19
comments 3

A román állami Romgaz megállapodott az Exxonnal, hogy megvásárolja az amerikai óriásvállalat részesedését a Neptun Deep nevű gázmezőben.

A közelmúltban feltárt mező a Fekete-tenger mélyén van, és az Exxon felerészben volt a tulajdonosa. A másik felét az osztrák OMV romániai leányvállalata bírja. Az ígéretes mezőn a kitermelés még nem kezdődött el, bár már évek óta szó van róla.

Sokáig a magyar kormány is nagy reményeket táplált, úgy volt ugyanis, hogy az ottani gáz nagy részét Magyarország irányába szállítják majd.A magyar kormány annyira bízott a Neptun mező gázában, hogy 2018 februárjában Orbán Viktor így fogalmazott az Exxon által vezetett kitermelésről és a gáz megvásárlásáról: "Egy amerikai cég fogja ezt a munkát elvégezni, a meghirdetett tenderen pedig az első három helyen három, 100 százalékban magyar cég végzett. Ezért pillanatokon belül eljutunk oda, hogy aláírjuk azt a megállapodást, ami a következő 15 évre több mint négymilliárd köbméter gáz behozatalát teszi lehetővé Romániából Magyarország számára. A gázösszeköttetés magyar részét megépítettük, a román most épül, ez azt jelenti, hogy 2021-22-től új helyzetben leszünk, úgyhogy bejelenthetem kellő szerénységgel, de boldogan, hogy az orosz gázmonopólium korszaka Magyarországon véget ér."

A bejelentést a szerb miniszterelnök budapesti látogatására időzítette, ami azért volt fontos, mert Szerbia addigra elkötelezte magát egy új, orosz érdekeltségű gázvezeték megépítése mellett, amin keresztül az oroszok Magyarországra is akartak szállítani.

A román kitermelés azóta se kezdődött meg. Megépült viszont a Balkánon az új orosz vezeték, amin keresztül idén októbertől Magyarországra is érkezik gáz. Azaz minden pont fordítva alakult, mint ahogy 2018 elején remélni lehetett.

Idén szeptemberben a magyar állami MVM és az orosz állami Gazprom aláírtak egy hosszú távú szerződést, ami alapján a következő 15 évben évi 4,5 milliárd köbmétert szállít Magyarországnak az orosz cég, jórészt az új balkáni vezetéken keresztül, Szerbia felől. A 2021 őszén leszerződött mennyiség pont akkora, mint amennyire Orbán számított Románia felől, abban bízva 2018-ban, hogy a szállítás éppen most, 2021 végén kezdődhetett volna meg.

Az már 2019 óta látszott, hogy az orosz gáz kiváltása az új román mezők gázával nem lesz sima ügy, és ha nem jön gáz, akkor maradnak az oroszok. 2019 májusában Szijjártó Péter külügyminiszter így fogalmazott a texasi Houstonban, ahol az Exxon székhelye is van: "Ha az Exxon Mobil szeptemberig nem dönti el, befektet-e a román fekete-tengeri földgázmező projektbe, akkor Magyarország ismét kénytelen lesz Oroszországgal tárgyalásokat kezdeni egy újabb hosszú lejáratú földgázszállítási megállapodásról."

Az Exxon sem 2019 szeptemberéig, sem azóta nem döntött a termelés megkezdéséről, viszont Szijjártó tényleg elkezdte a tárgyalásokat a hosszú távú szerződésről az oroszokkal, amit végül sok izgalmas alkudozás után idén sikeresen be is fejeztek.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.