Bige László: Márki-Zay az egyetlen, aki közel áll a szívemhez

POLITIKA
2021 november 10., 13:57
comments 2

„Márki-Zay az egyetlen, aki közel áll a szívemhez, mert ő nem egy pártot, egy csoportot, hanem az egész országot képviseli. Ez az ország soha nem volt még olyan megosztott, és soha nem volt olyan mély erkölcsi és morális válságban, mint ma”

– ezt Bige László mondta a HVG csütörtökön megjelenő interjújában.

A lap szerint a műtrágyás vállalkozó azt mondta, hogy soha nem támogatta sem Karácsony Gergelyt, sem Gyurcsány Ferencet, magát független, szabad gondolkodású embernek tartja, akinek véleménye van.

Bige ezeken felük pedig arról is beszélt, hogy nem hajlandó kötelezővé tenni az oltást cégcsoportja dolgozóinál, hiszen „sátáni döntés ez, amellyel a kormány le akarja rázni magáról a felelősséget, mint kutya a bolhát”.

Bige műtrágyás cégcsoportját október végén bírságolta 14,1 milliárd forintra a Versenyhivatal. A bírság mellett hűtlen kezeléssel is megvádolták, valamint a kormánymédia is rászállt, miután azt mondta, kész támogatni Márki-Zay Péter kampányát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.