Hitelből bőkezű az Orbán-kormány – nehéz csomagot örökölhet az utódja

gazdaság
2021 november 18., 09:34
comments 18

Orbán Viktornak a múlt vasárnapi Fidesz kongresszuson elmondott beszédében összesen kilencszer bukkant fel a gazdaság szó. Néhány példa:

  • gazdasági összteljesítményünk alapján Magyarország ma még csak feltörekvő ország;
  • az egy főre jutó gazdasági teljesítmény 14 ezer euró;
  • miért ne állhatna a magyar mezőgazdaság a világ első vonalában?;
  • a világgazdaság súlypontja Nyugatról átkerült Keletre;
  • az Egyesült Államok azt szeretné, ha az Európai Unió és benne a magyarok is visszafognák a gazdasági és kereskedelmi kapcsolataikat Kínával.

De a legfontosabb orbáni mondat ez volt a gazdasággal kapcsolatban:

„Az elmúlt hónapokban is addig fúrtunk-faragtunk, húztuk-vontuk, osztottunk-szoroztunk, hogy végül pandémia ide, járvány oda, mégiscsak újra begyújtottuk a motorokat, és zakatol a gazdaság.”

Tehát a kormányfő szerint minden rendben. Erre hétfőn megjelent Matolcsy György jegybankelnök cikke a Magyar Nemzetben, amiben úgy fogalmazott: „a válság, majd a válságkezelés és most a helyreállítás az egyensúlyok gyors és jelentős romlásával jár együtt”. Vagyis Matolcsy szerint az a baj, hogy:

  • a költségvetési hiány 2020-ban és 2021-ben a GDP 8 százaléka körül lesz;
  • az államadósság-ráta is nagyon magas, a GDP 80 százaléka körül alakul;
  • megszaladt az infláció.

Most akkor milyen állapotban van a magyar gazdaság? Belefér a felettébb látványos kormányzati költekezés a koronavírus-járvány sokadik hulláma közepette, a beígért 13. havi nyugdíj, az szja-visszatérítés? Főleg annak fényében, hogy a KSH adatai szerint a harmadik negyedévben Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző negyedévhez képest viszont a gazdaság teljesítménye csak 0,7 százalékkal nőtt?

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.