Orbán: Kétharmada nincs az embernek véletlenül, különösen nem kétszer vagy háromszor egymás után

POLITIKA
2021 november 24., 20:17
comments 32

A rezsiharc örök, és ez a mostani, előttünk álló választáson sem lesz másképpen – mondta Orbán Viktor Budapesten, a 15 éves Nézőpont Intézet ünnepi rendezvényén.

Jön a meló

A kormányfő a Szépművészeti Múzeumban tartott eseményen azt mondta: „vagyunk mi, akik a rezsit csökkentettük, alacsonyan akarjuk tartani”. És vannak, akik azt mondják, hogy ez észszerűtlen, hagyni kell, hogy a piac szabályozza ezt a kérdést, az emberek majd fogyasztanak inkább kevesebbet, és „fölmondják a liberális tankönyveket”.

photo_camera Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

Orbán szerint ennek, ha politikai gyakorlattá vagy kormányzati tevékenységgé válik, az lesz az eredménye, hogy megemelkednek a megélhetési költségek.

Nincs véletlenül kétharmad

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a 2006-ban megalakult Nézőpont Intézet az elmúlt három választás fényében jól szokta megítélni a várható végeredményt. Egy nagyarányú választási siker megszületéséhez először elemzésre van szükség, majd tervezésre, ezután pedig dolgozni kell, „jön a meló”, és a végén kihirdetik az eredményt – mondta Orbán, aki szerint egy komoly választási győzelemhez, az egymásra következő választási győzelmekhez pedig még inkább nagyon sok munkát kell elvégezni.

„A győzelmet nem fújja be a szél”, kétharmada nincs az embernek véletlenül, különösen nem kétszer vagy háromszor egymás után – mondta a miniszterelnök, akinek a pártja úgy alakította át a választást, hogy azóta mindig kétharmaddal nyertek.

Tíz nappal korábban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, a gondviselés különleges kegyelme, hogy 2014-ben és 2018-ban is a határon túli magyarok szavazatával lett meg a kétharmad a Fidesz-KDNP-nek.

A hazugság kora

A miniszterelnök a 2006-os őszödi beszéd utáni időszakot a hazugság korának nevezte. Szerinte azokban az években tudatosan és összehangoltan „megvezettek egy egész országot”, úgy lehetett választást nyerni, hogy titkolták és meghamisították a költségvetés számait, nehogy kiderüljön az emberek a választók számára, hogy mi is a valóságos helyzet.

A kormányfő George Orwellt idézve azt mondta: a hazugság korában kimondani az igazat, forradalmi tettnek számít. Így ha a Nézőpont Intézet 2006-os megalakulására gondolnak, akkor nyugodtan minősíthetik az intézetet egy forradalmi szervezetnek, az ugyanis egy olyan intézményként jött létre, ami akkor is ki merte mondani, hogy „kettő meg kettő az négy”, amikor mindenki az ellenkezőjét harsogta – mondta.

Orbán Viktor azt mondta, nem győznek hálásak lenni a Nézőpont Intézetnek azért, hogy segítettek leszámolni a „hazugság korával”.

Távolságtartás, objektív nézőpont kell

Szerinte a politikai elemzés mint szakma 2006-ban meglehetősen kezdetleges állapotban volt Magyarországon, és innen jutottak el oda, hogy ma már korszerű, nyugat-európai mércével is felépítettnek mondható elemző-kutató munka folyik.

photo_camera Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

Azt mondta, ha van olyan szakma, ahol kell távolságtartás, személyes elfogultságtól mentes, objektív nézőpont, ami tájékoztat arról, hogy „a döntéseink nem önmagukban, hanem összességében mégis milyen irányba viszik az ország szekerét”, akkor az mindenképpen a politikusok szakmája. Kell egy olyan háttér (ilyen a Nézőpont Intézet is), aminek az a küldetése, hogy torzításmentesen, a valóság igényével és a tudomány eszközeivel szemlélje ezt a munkát – mondta.

Orbán szerint a Nézőpont volt talán az első olyan magyar intézet, ami átgondoltan és tudatosan a nyugati think-tankek mintájára jött létre Magyarországon.

A Nézőpont alapítása óta eltelt 15 év, és „ebből 12 évet kormányon voltunk” – mondta Orbán. A miniszterelnök hálát is mondott: „Hálásak vagyunk a Nézőpont Intézetnek, mert segítettek bennünket abban, hogy megismerhessük az emberek véleményét. Szükség van szakpolitikai javaslatok kidolgozására, ezeket is tisztelettel köszönjük. És a harmadik dologért is, a médiaviszonyok értő elemzéséért is hálásak vagyunk.”

Egy szabad ország esetében elkerülhetetlenek az ilyen intézetek

Szerinte nem egyszerűen csak hasznos, ha ilyen intézetek léteznek egy országban, hanem egy szabad ország esetében elkerülhetetlen. „Nincs nemzeti szuverenitás, ha nincsenek nemzeti kézben lévő elemző kutatócégek, amelyek előkészítik a politikai döntéseket” – mondta Orbán, aki szerint fontos, hogy legyenek olyanok, akik magyar szemmel és a magyar érdekekből kiindulva írják le, hogy a magyar érdekek felől nézve hogyan fest a világ.

Orbán szerint ha szabad és szuverén Magyarországot akarunk, akkor nézőpontra, nézőpontokra, magyar kutató- és elemző intézetekre múlhatatlanul szükségünk van.

Orbán szerint a legveszélyesebb dolog, hogy a Fidesz-KDNP ennyire vezet

Arról is beszélt, hogy jövőre választások lesznek, és Magyarország szabad és demokratikus ország, ahol azt a kérdést, hogy „merre menjünk és kiknek a programját és kikkel valósítsuk meg”, a választópolgárok fogják eldönteni.

Szerinte „ilyen arányban vezetni a választások előtt, ez a legveszélyesebb dolog, ami előfordulhat”. „Azzal az intellektuális kihívással” kell szembenéznünk, hogy a választások előtt 5-6 hónappal a polgári kereszténydemokrata kormány a választók bizalma szempontjából érzékelhető előnnyel vezet – mondta.

photo_camera Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

Bár sok minden meg tud változni nagyon rövid idő alatt, „mégiscsak azzal kell észszerű módon kalkulálnunk, hogy az előttünk álló választásnak a mi politikai közösségünk úgy vág neki”, hogy esélyes – mondta. Egyelőre úgy látni a mostani elemzésekből, hogy „elegendő a következő 5-6 hónapban bravúrok bemutatása nélkül, tisztességesen, becsületesen, napi sok-sok órát dolgozva, az emberek megélhetését szem előtt tartva” elvégezni a munkánkat – véli Orbán.

Az olimpián a második hely megsüvegelendő teljesítmény, ezüstérmet adnak érte, de a politikában nincs második hely, nincs ezüstérem, csak két dolog van: győzelem vagy vereség – mondta Orbán Viktor, ráerősítve mindarra, amiről Rényi Pál Dániel könyve, a Győzelmi kényszer szól. (via MTI, Magyar Nemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.