„Én nem voltam úttörő, nem voltam KISZ tag, és nem voltam soha egyetlen pártnak tagja, Önnel szemben” – írja Bige László az agrárminiszternek

mezőgazdaság
2021 november 30., 20:17
comments 12
Bige László, a Bige Holding Csoport elnök-vezérigazgatója, a Vidor Fesztivál főszponzora beszédet mond a fesztivál megnyitóján a nyíregyházi Kossuth téren 2018. augusztus 24-én.
photo_camera Bige László a Vidor Fesztivál főszponzora beszédet mond a fesztivál megnyitóján a nyíregyházi Kossuth téren 2018. augusztus 24-én. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

A hétvégén Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán lendületből nekiment Bige Lászlónak, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosának. Bige most hosszú közleményben reagált, amikben ilyeneket ír:

  • „Az Ön és társai megtévesztő kommunikációjára alapozva kijelenthetem, hogy a termelők, akik nem vették, vagy veszik meg a műtrágyájukat belföldről vagy importból, legkésőbb december elején nagyon rosszul fognak járni. Elsősorban azért, mert lényegesen drágábban fognak hozzájutni. Másodsorban: nem biztos, hogy lesz elegendő. Nyilván ezt Ön nem érti és az elvtársai, akik ezen ügyhöz még hozzászóltak, sem érthetik, mert soha nem dolgoztak olyan helyen, ahol értéket állítanak erő. Arra vannak szakosodva, hogy elköltsék az adófizetők pénzét.”
  • „Csak úgy mellékesen, az elmúlt tíz év alatt eljutottunk oda, hogy míg 10 éve 1 euró az 273 forint volt, addig a napokban elérte a 370 fölötti értéket. Magyarul, 27 százalékot veszített a forint az értékéből az Önök 10 éves vezetése alatt.”
  • „Ön bátorkodott engem megbélyegezni kommunista vörösbárónak. Mielőtt ezt tette, utána kellett volna, hogy nézzen, hogy én nem voltam úttörő, nem voltam KISZ tag, és nem voltam soha egyetlen pártnak tagja, Önnel szemben. És soha egyetlen hatalomnál sem álltam sorba, hogy nyelvemmel tisztogassam a hátsó felét.”
  • „Ön azt mondja, hogy kiszámolják, mennyivel károsítottam meg a magyar gazdákat. Fentebb már demonstráltam, hogy a valóságban mennyivel gazdagítottuk a magyar termelőket. Arra kérném, hogy kapcsolja fel a villanyt. Megvédik a magyar gazdákat (az egyébként is magas világpiaci áraktól). Arra kérném, hogy nézzen rá a naptárra, mert 2021-et írunk és nem 1950-et.”
  • „Magyarországnak ilyen... mezőgazdasági minisztere még soha nem volt. Ön politikát akar a világpiaci trendekbe vinni. A világpiaci gáz árat én nem tudom befolyásolni.”
Nagy István agrárminiszter azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. április 1-jén.
photo_camera Nagy István agrárminiszter azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. április 1-jén. Fotó: Kovács Attila/MTI/MTVA

Bige műtrágyás cégcsoportját október végén bírságolta 14,1 milliárd forintra a Gazdasági Versenyhivatal, és hűtlen kezeléssel is megvádolták. Bige bíróságon támadja a gigabüntetést, tagadva a vádakat. Szerinte jól felépített támadássorozat zajlik ellene, „a politikai hatalom törvényesnek látszó módon szeretné ellopni” a cégeit.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.