Wunderlich József két hétig nem játszhat a Vígszínházban, belső vizsgálatokat indítottak az ügye miatt

2021 december 3., péntek 14:36
2

A Wunderlich József Facebook-bejegyzései nyomán kialakult helyzetre reagálva a Vígszínház színészgyűlést, majd társulati ülést tartott - írja közleményében az intézmény. A találkozókon a színész mindkét alkalommal kinyilvánította, hogy hibázott, bocsánatot kért a vezetőségtől és a kollégáktól, és „elismerte, hogy súlyos károkat okozott a Vígszínháznak”.

Mi is megírtuk, hogy múlt héten Wunderlich először a vírus, majd egy megalázott színésznő miatt bírálta Rudolf Pétert, ezután törölte a posztjait, és mindenkitől elnézést kért, végül pedig a bocsánatkérő posztját is törölte.

Ezekre reagált most a színház. Azt írják, hogy a „mögöttünk álló időszakban a Vígszínház vezetősége minden tőle telhetőt megtett, és a lehető legkörültekintőbben járt el a pandémiás helyzet kezelésében”, amit a Vígszínház üzemorvosa is megerősített a társulati ülésen.

A közlemény szerint „az elmúlt évek eseményei után” különösen érzékeny kérdés, hogyan rendezik a kialakult helyzetet.

Belső vizsgálatokat indítottak, ezek lezárásáig nem nyilatkoznak a konkrétumokról, Wunderlich szerepeit a következő két hétben beugrásokkal a kollégái veszik át.

A Vígszínház üzemi tanácsa és a szakszervezete is kiadott egy közös közleményt, ebben azt írják, Wunderlich bocsánatkérését elfogadták és tudomásul vették.

„Egyértelműen szeretnénk állást foglalni abban a kérdésben, hogy jelenleg a Vígszínházban nem uralkodik félelem és antidemokratikus légkör. A színház dolgozói és igazgatósága a megfelelő protokollokat követve azon fáradoznak, hogy estéről estére felmenjen a függöny.”

A közlemény szerint az üzemi tanácsot és a szakszervezetet sem járványkezelési problémákkal, sem hatalmi visszaélésekkel nem kereste sem Wunderlich József, sem más, és a színház elfogadott Etikai Szabályzata szerint senki nem tett bejelentést.

„Szeretnénk hangsúlyozni, hogy Wunderlich József kommunikációjának módját és annak tartalmát nem valamiféle bátor kiállásnak, hanem egy, a színház jó hírét és rangját, tagságát és vezetőjét sértő, a tények pontos ismeretét nélkülöző megnyilatkozásnak tekintjük. Félelmét és szorongásait megértve, őszintén sajnáljuk, hogy indulatai ilyen formában jelentek meg.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt