A Nemzetközi Teniszszövetség nem függeszti fel a kínai rendezésű tornákat a Peng Suaj-ügy miatt

sport
2021 december 06., 16:09
comments 5

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) nem függeszti fel a kínai rendezésű tornákat a Peng Suaj-ügy miatt.

David Haggerty, az ITF elnöke a BBC-nek azt mondta, nem követik a női tenisztornákat szervező WTA példáját, ami a múlt szerdán bejelentette a kínai viadalok felfüggesztését.

„Nem áll szándékunkban megbüntetni 1 milliárd embert, ezért továbbra is megrendezzük az eseményeinket az országban”

– mondta Haggerty, aki azt állítja, az ügy megoldásához segítséget nyújtanak.

Az ITF a női és férfi válogatottak versenyét, a Billie Jean King Kupát és a Davis Kupát, meg a kisebb összdíjazású tornákat szervezi.

A 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-győztes Peng Suaj közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest, majd sokáig nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését. A kínai kormánypárt nem közölte azt sem, hogy vizsgálja-e, mi történt Peng és a 75 éves Kao-li között. Utóbbi 2018-ban szinte teljesen eltűnt a közéletből. A napokban az állami televízióban elhangzott egy Pengnek tulajdonított angol nyelvű nyilatkozat, amiben visszavonta a korábbi vádjait.

Peng Suaj 2017. november 3-án Csuhajban
photo_camera Peng Suaj 2017. november 3-án Csuhajban Fotó: STR/AFP

Pengről a bejegyzése után három héttel jelent meg először videó, akkor egy kínai ifjúsági tornán a pálya mellett állva integetett és teniszlabdákat írt alá a gyerekeknek, majd többek között Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is beszélt vele videótelefonon. Peng azt mondta, biztonságban van a pekingi házában, jól érzi magát, és barátaival, családtagjaival tölti az időt. De a WTA-t ez nem győzte meg, a szervezet szerint továbbra sem világos és egyértelmű, hogy Peng szabad-e és képes-e önálló, szabad döntéseket hozni vagy cselekedni kényszer nélkül.

A német sportolók független szervezete (Athleten Deutschland) közben az eset mielőbbi kivizsgálását várja el a NOB-tól, elsősorban Peng Suaj biztonsága miatt aggódva, különösen a közelgő téli olimpia fényében, ami Pekingben lesz februárban. A szervezet elismerését fejezte ki a WTA-nak, ami gyors és határozott lépésre szánta el magát a kínai tornák felfüggesztésével. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.