Biden megnyitja a demokrácia konferenciát, amire a magyar kormányt nem hívták meg

külföld
2021 december 09., 08:27
comments 13

Csütörtökön kezdődik az amerikai kormány által szervezett "Találkozó a demokráciáért" nevű online világkonferencia, aminek a megszervezését Joe Biden már elnökjelölti kampányában megígérte. A találkozón politikai, céges és civil szervezeti vezetők a demokráciát ért kihívásokkal és a liberális demokrácia megerősítésével foglalkoznak.

A csúcson az ENSZ-főtitkártól az Európai Bizottság elnökéig számos fontos ember felszólal, a nyitó- és a záróelőadást pedig Joe Biden amerikai elnök tartja.

Mintegy száz ország vezetője kapott meghívást, az EU-ból egyedül a magyar kormány nincs közöttük. Egy diplomáciai ügyekben jártas forrásunk szerint az amerikai védelmi tárca lobbizott ugyan a magyarok meghívásáért, de a próbálkozás sikertelen maradt.

Egy amerikai kormányzati tisztviselő azzal indokolta a magyarok kihagyását, hogy az Orbán-kormány szavakban és tettekben is világosan elutasítja a liberális demokráciát. Ugyanakkor például a lengyel és a szerb kormány kapott meghívót.

Jeszenszky Géza volt washingtoni nagykövet és magyar külügyminiszter a Politicónak azt mondta, hogy szerinte hiba volt nem meghívni a magyarokat, mert ezzel még inkább elidegeníti Washington az Orbán-kormányt a nyugati szövetségtől.

A térségből felszólal többek között Szlovákia elnöke a korrupció elleni küzdelemről szóló beszélgetésen, illetve a litván elnök a diktatúrák elleni harcról szóló részben. A teljes program itt van, az előadások az oldalon online is megtekinthetők.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.