Kórházi ágyáról jelentkezett be Márki-Zay Péter

POLITIKA
2021 december 19., 18:15
comments 16

Márki-Zay Péter félmeztelenül, begipszelt kézzel, kórházi ágyán fekve jelentkezett élő videóban a Facebookon.

Vasárnap délben derült ki, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje családi strandfürdőzés közben eltörte a bal kezét, ráadásul úgy, hogy műteni is kellett. A videóban a politikus azt mondta, hogy két csontja törött el, amikor elcsúszott és teljes súlyával a kezére esett. A műtét során egy titániumlemez is került a karjába.

„Rákay Philip remek videót fog készíteni róla, hogy micsoda Robotzsaru vagy Terminátor lettem ezáltal” – viccelődött a politikus.

Azt mondta, biztos benne, hogy hamarosan hazaengedik és folytatódik a kampány.

Beszélt a 444-en is közölt, az ellenzék gyengülését kimutató közvélemény-kutatásról, miszerint ezt ők még „kutatásnak sem nevezik”, tovább, hogy eset „nagyon alaposan fölvetette a gyanút, hogy az ellenség keze betette a lábát a főhadiszállásunkra is”. A kutatás szerinte megalapozatlan, és mind annak elkészítése, mind a kiszivárogtatása a Fidesz munkája.

„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az ellenzék nem áll rosszul. A Fidesz biztos hogy rosszul áll” – mondta. Az utóbbi állítást szerinte az bizonyítja, hogy a kormánypárt olyan osztogatásba kezdett, ami „tizenkét évig soha nem volt”, gondolva a minimálbér és a közmunkások bérének megemelésére, a tizenharmadik havi nyugdíj kifizetésére és hasonló rendelkezésekre.

A Fidesz félelmét mutatja Márki-Zay szerint az is, hogy előrehoztak olyan döntéseket, amelyeket a következő kormánynak kellene meghoznia. Ilyen a kaszinókoncessziók kiosztása, a Médiahatóság elnökének a kinevezése és Polt Péter pozíciójának a bebetonozása.

„Ezek mind egyértelműen mutatják, hogy Orbán Viktor fél. Orbán Viktor csomagol. Amit lehet még ellop, amit lehet bebiztosít, ő fél a vereségtől.”

Márki-Zay szerint az „ellenzéki árulókat” is aktivizálni fogja Orbán, „aki elégedetlenkedik, aki jelöltcseréről beszél, akár körzetben, akár miniszterelnöki, akármilyen vonatkozásban, az csak a Fidesz érdekében tevékenykedik”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.