1 millió áldozata is lehet már az amerikai opioid-válságnak

2021 december 30., csütörtök 19:32
3
Egy opioid-bázisú fájdalomcsillapító: az oxikodon Fotó: JOHN MOORE/AFP

A kábítószer-túladagolás okozta halálesetek száma meghaladta az 1 milliót azóta, hogy az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) nagyjából húsz évvel ezelőtt elkezdett részletes adatokat gyűjteni a droggal összefüggő halálesetekről.

A CDC statisztikai részlege csütörtökön közzétett tanulmánya szerint 1999 és 2020 között 932 364 ember halt meg az Egyesült Államokban túladagolásban, az előzetes becslések alapján pedig 2021-ben további 100 ezer kábítószer okozta haláleset történt. Ennyien haltak meg túladagolásban a koronavírus-járvány első egy éve alatt is - azaz a Covid alatt brutálisan megugrott a halálos túladagolások száma és aránya.

A járványtól eltérően, amely az idős amerikaiakat sújtotta a leginkább, a droghalálozás a függőséggel küzdő fiatal és középkorú felnőttek körében emelkedett a leggyorsabban. A jelentés szerint a 35-44 éves felnőttek körében a túladagolás okozta halálozás 2019 és 2020 között 33% százalékkal nőtt, és az áldozatok többsége férfi.

Az opioid-válság az 1990-es évek végén kezdődött, amikor a gyógyszeripar és az egészségügy sokkal agresszívebben kezdte el forgalmazni és elérhetővé tenni a nagy függőséget okozó fájdalomcsillapítókat. Az elmúlt években a legtöbb túladagolásos haláleset a tiltott szintetikus opioidhoz, a fentanilhoz, annak származékaihoz, továbbá a kokainhoz és a metamfetaminokhoz köthető.

2013-ig egy kedvezőbb tendencia volt megfigyelhető, de azóta újra és folyamatosan romlik a helyzet, amit a koronavírus-járvány csak súlyosbított. A 15 és 24 év közötti fiatalok körében nőtt a legnagyobb mértékben a halálos túladagolások száma évről évre: 2020-ra 49 százalékkal nőtt a halálesetek száma.

Az opioid alapú fájdalomcsillapítók, mint az OxyContin elterjedéséről és a fentanil amerikai karrierjéről is részletesen írtunk korábban a 444-en. (NPR)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt