Letartóztatták Mikó Istvánt, aki benne volt a Borkai-ügyben, tavaly pedig zsoldoscsapattal akarta elfoglalni a Dunaferr-gyárat

bűnügy
2022 január 12., 07:33
comments 10

December 18-án letartóztatták Mikó Istvánt – írja a 24.hu. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tájékoztatása szerint Mikó István „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt zajló nyomozásban gyanúsított, három másik személlyel együtt”.

Tóth Csaba (fehér ingben) itt éppen a Patrol Groupnak dolgozik a biléta szerint. Balra tőle Mikó István, aki az Infinity Forest nevében nyilatkozik. Ki érti ezt? (Fotó: Czinkóczi Sándor)
photo_camera Tóth Csaba (fehér ingben) 2016-ban a Városligetben, tőle balra Mikó István, aki akkor még az Infinity Forest nevében nyilatkozott
(Fotó: Czinkóczi Sándor)

Azt, hogy milyen ügyről van szó, nem tudni, mert az eljárás érdekeire hivatkozva a nyomozóhatóság nem adott tájékoztatást a részletekről. A 24.hu szerint a KNYF szerepe a történetben kifejezetten érdekes, mert a főügyészség csak a köztársasági elnök, miniszterelnök, kormánytag, államtitkár vagy rendvédelmi szervek vezető beosztású tagjai működésével kapcsolatban elkövetetett hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása és befolyás vásárlása ügyében illetékes.Mikó neve legutóbb akkor bukkant fel, amikor 2021 áprilisában a Dunaferr-gyár területéhez riasztották a rendőrséget, miután nagyjából ötven „kopaszra borotvált, kimondottan militáns benyomást keltő férfi” akart bejutni a Dunai Vasmű területére.

Az ISD Dunaferr akkori közleménye szerint Mikó a vasmű ukrán kisebbségi tulajdonosának és köreinek képviseletében jelentkezett Dunaújvárosban, és a Dunaferr információi szerint ő volt az, aki „zsoldoscsapattal készült elfoglalni a vasművet”. Mikó akkor azt állította, azt akarták megakadályozni, hogy „a társaságot felszámoltassák, a vagyon eltulajdonítását tovább leplezzék, a beszállítói és köztartozásokat kifizetetlenül hátrahagyják”.

De Mikó István volt az is, aki a megjelent hírek szerint a tavaly letartóztatott Tóth Csaba partnereként elvette a Borkai Zsolték adriai orgiáján készült felvételeket attól az M. Richárdtól, akihez azok elkerültek még jóval azelőtt, hogy 2019-ben a Borkai-botrány kirobbant volna. Sőt, Mikó már 2016-ban is ott volt, amikor az erőemberek átvették a hatalmat a Városligetben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.