Azzal indokolták Djokovic vízumának másodszori visszavonását, hogy a maradása felbuzdíthatná az oltáselleneseket

január 15., szombat 13:56
2

Kiderült, miért vonták meg másodjára is Novak Djokovic ausztál vízumát. Ezúttal az ország bevándorlásügyi minisztere, Alex Hawke döntött úgy, hogy a szerb sztárteniszező nem léphet be az országba, indoklása szerint azért, mert a jelenléte felerősítheti az oltásellenes nézeteket Ausztráliában.

Djokovic ügyvédei fellebbeztek a döntés ellen, vasárnap dönt a bíróság, a benyújtott dokumentumokból derült ki Hawke indoklása is. Ebben azt írja, hogy mivel Djokovic nemrég esett át a koronavírus fertőzésen, elhangyagolható járványügyi kockázatot jelent a környezetében tartózkodókra, viszont a jelenléte felerősítheti az oltásellenes hangokat, ami akár utcai tüntetésekhez is vezethet, ami pedig fertőzési kockázattal jár.

Hawke szerint Djokovic oltásellenes nézetei másokat is arra sarkallhatnak, hogy figyelmen kívül hagyják az Ausztáliában érvényes egészségügyi ajánlásokat.

A sportoló ügyvédei szerint a miniszter nem veszi figyelembe azt, hogy Djokovic elzárása és esetleges kiutasítása szintén felbuzdíthatja az oltáselleneseket. Hozzátették, hogy Hawke igazolatlanul hívja oltásellenesnek a teniszezőt korábbi nyilatkozataira hivatkozva, hiszen azóta Djokovic kijelentette, hogy nem ellenzi az oltást.

Djokovicot a bíróság vasárnapi döntéséig idegenrendészeti őrizetben tartják. Ha a bíróság elutasítja a fellebbezést, Djokovicot kitoloncolják és akár 3 évre is kitilthatják az országból. Ha Djokovic mégis maradhat, akkor viszont már hétfőn pályára kellene lépnie. (Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt