Hetekig elmaradt a Kormányinfó, erre most az utolsó pillanatban szóltak, hogy kivételesen reggel 7-kor lesz

reggel
2022 február 02., 16:08
comments 22

Január 13-án tartottak utoljára kormányzati sajtótájékoztatót, de azóta kétszer is elmaradt.

Amikor legutóbb élesben kérdezhettünk, még nem ismertük a Völner–Schadl korrupciós ügy nyomozati iratait, így Gulyás Gergely miniszter könnyen nevezhette a dolgot „egyedi elkövetésnek”. Azóta bevezették a hatósági árat is néhány alapvető élelmiszerre, Orbán Viktor pedig Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyinnal, miközben nagyon feszült a helyzet az orosz-ukrán határ környékén, de eddig ezekről sem tudtunk kérdezni.

Kora délután írtunk a Miniszterelnökségnek és a Kormányzati Tájékoztató Központnak, hogy lesz-e Kormányinfó, és ha nem, miért marad el, illetve miért maradt el az előző kettő is.

16:08-kor jött meg a levél a Kormányinfóra szóló meghívóval, amiből kiderül, hogy a szokásos délelőtti, kora délutáni időpont helyett kivételesen holnap reggel 7 órakor tartják a sajtótájékoztatót, és ma délután 17 óráig lehet rá regisztrálni.

Orbán Viktor és Gulyás Gergely reggelizik a budai várban lévő miniszterelnöki menzán 2019 januárján.
photo_camera Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter reggelizik a budai várban lévő kormányzati menzán 2019 januárján. Fotó: Miniszterelnökség

A 444 ott lesz, és felteszi a kérdéseket, amiket eddig nem lehetett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.