Az OBH egyelőre nem indít fegyelmi eljárást a Fővárosi Törvényszék elnöke ellen a Schadl-botrány miatt

bűnügy
2022 február 04., 09:41
comments 1

A bíróságok igazgatási szervét, az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) ellenőrző Országos Bírói Tanács (OBT) szerint fegyelmi eljárást kellene indítani a Fővárosi Törvényszék elnöke ellen a Schadl-botrányban való szerepe miatt. Erről szerdán adtak ki közleményt, amire most reagált az OBH:

egyelőre (ezt a hivatal dőlt betűvel emelte ki) elégségesnek látják a hétfőn indított célvizsgálatot, aminek április 15-ig kell véget érnie. Fegyelmi eljárást legfeljebb ezután indítanak Tatár-Kis Péter ellen.„Éppen a bírói függetlenség védelme – és a tisztességes eljáráshoz való jog – indokolja, hogy fegyelmi eljárás kezdeményezésére ne csupán a sajtóban megjelent információk, hanem szabályozott eljárás során megállapított tények alapján kerüljön sor. A célvizsgálat lefolytatása ekként elengedhetetlen bármely esetleges további eljárás és intézkedés megtételéhez – erre figyelemmel fegyelmi eljárás megindításának kezdeményezése jelenleg még idő előtti volna” - írják.

A szabályok szerint az OBH elnökének három hónapja van fegyelmi eljárást indítani, miután tudomást szerzett az ügyről. Az OBT szerint fennáll a veszélye, hogy mire véget ér a célvizsgálat, letelik ez a határidő. Az OBH erre közölte: a célvizsgálat határidejét úgy határozták meg, hogy egy esetleges fegyelmi eljárást is megindíthassanak.

Kérdés mindenesetre, honnan számítják majd a három hónapot: például a Schadl-botrány bírói szálát feldolgozó cikkünk megjelenésétől (január 21.), vagy onnantól, hogy előtte kérdéseket küldtünk erről a hivatalnak (január 17.). Ha előbbiből indulunk ki, akkor a célvizsgálat április 15-i lezárása után még lenne néhány nap fegyelmit indítani. Ha viszont a korábbi dátumot vesszük, akkor az OBH-nak az április 16-i hétvégén kellene eljárást indítania.*

Az OBT azért is kevesli a célvizsgálatot, mert ez egy belső vizsgálat, amelyben az OBH elnöke, „Senyei György egyik alkalmazottja vizsgálja Senyei György másik alkalmazottját”, mondta Vasvári Csaba, az OBT szóvivője. Egy fegyelmi eljárásban viszont független fegyelmi bíróság járna el.

photo_camera Tatár-Kis Péter Fotó: Birosag.hu

Mint a nyomozati iratok alapján megírtuk, Tatár-Kis személyesen találkozott Schadl Györggyel, a végrehajtói kar elnökével, aki a nyomozók szerint egy bíró kirúgását próbálta elérni nála.

Kettejük beszélgetését nem hallgatták le, de Schadl utólag arról számolt be a feleségének, hogy Tatár-Kis azt mondta neki: a bírót nem lehet kirúgni, „de diszkomfortossá tenni az életét és a csoportvezetői megbízását visszavonni, azt lehet, ha indokolt”.

Tatár-Kis utólag elismerte a Törvényszék belső hálózatán, hogy találkozott Schadllel, de tagadta, hogy ilyet mondott volna neki. Szerinte Schadl nem is kérte, hogy mentse fel a bírót. Schadlt és Tatár-Kist az OBH elnöke, Senyei kötötte össze egymással. Ezt Senyei is elismerte, de tagadta, hogy kirúgatásról beszéltek volna.

Schadl György előzetes letartóztatásban van, többek közt azzal gyanúsítják, hogy éveken keresztül rendszeresen adott át kenőpénzeket Völner Pálnak, az igazságügyi miniszter azóta lemondott helyettesének.

Ki kicsoda a Völner-Schadl-botrányban?

Kislexikonunkban összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

*Cikkünket utólag egészítettük ki azzal, hogy adott esetben csak egy hétvégéje lenne az OBH-nak eljárást indítani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.