Ha a nagyvállalatok ebben az ütemben haladnak, maximum 40 százalékkal csökkentenék a szén-dioxid-kibocsátást

klímaváltozás
2022 február 07., 06:18
comments 1

A világ legnagyobb vállalatai közül sokan nem teljesítik a klímaváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos saját céljaikat – derül ki egy 25 vállalatot vizsgáló tanulmány szerint. A BBC azt írja, a New Climate Institute jelentése szerint a vállalatok rendszeresen eltúlozzák vagy tévesen jelentik elért eredményeiket. A jelentés szerint ezen vállalatok közé tartozik a Google, az Amazon, az Ikea, az Apple és a Nestlé is. A tanulmányban szereplő nagyvállalatok közül néhányan a BBC-nek azt mondták, nem értenek egyet a jelentésben használt módszerek némelyikével, illetve természetesen újra hangsúlyozták, hogy mennyire elkötelezettek a klímaváltozás megfékezésére irányuló intézkedések mellett. A jelentés szerint az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 5 százalékát teszik ki az elemzett cégek.

A tanulmány szerzője, Thomas Day a BBC-nek azt mondta, „őszintén szólva meglepődtek és csalódtak”. De nemcsak ő szólalt meg, hanem az Amazon is. A vállalat egy közleményben úgy fogalmazott: „Azért tűztük ki ezeket az ambiciózus célokat, mert tudjuk, hogy az éghajlatváltozás komoly probléma, és most nagyobb szükség van a cselekvésre, mint valaha.” Ehhez hozzátették, céljuk az, hogy 2040-re nullára csökkentsék a nettó szén-dioxid-kibocsátásukat, és „jó úton haladnak”, hogy 2025-re 100 százalékban megújuló energiával működjenek.

A Nestlé már támadóbban reagált a jelentésre. Ők úgy fogalmaztak, hogy bár üdvözlik a klímaváltozással kapcsolatos intézkedéseik és kötelezettségvállalásaik vizsgálatát, „azonban a tanulmány jelentős pontatlanságokat tartalmaz”, és abból „hiányzik a hozzáállásuk megértése”.

A tudósok szerint 2050-re nullára kell csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, hogy megfékezzük a hőmérséklet-emelkedést, illetve hogy ne növeljük tovább a légkörben az üvegház hatású gázok mennyiségét. Ezekbe a kibocsátásokba beleszámít az áruszállítás és a gyárakban illetve az üzletekben felhasznált energia is, ahogy számít a növénytermesztés vagy a fakivágás is.

A cégek ennek hatására fogalmazták meg saját maguk céljaikat, a Google például azt, hogy 2030-ra karbonsemleges lesz, az Ikea pedig azt ígérte, 2030-ra „klímapozitívak” lesznek.

A most megjelent tanulmány szerint egyes vállalatok viszonylag jól teljesítenek a kibocsátáscsökkentés terén, de minden vállalat javíthatna még az eredményein. Mert ha a mostani ütemben haladnak a vállalatok, akkor a szén-dioxid-kibocsátást nem száz, hanem maximum negyven százalékkal csökkentenék csak. A jelentésben az áll, a 25 vállalat közül mindössze három vállalta, hogy 90 százalékkal csökkentik a szén-dioxid-kibocsátásukat: a Maersk, a Vodafone és a Deutsche Telekom.

A tanulmány szerint az is nagy probléma, ahogy a vállalkozások a klímavédelmi vállalásaikról beszélnek, mert „a vállalatok ambiciózusnak hangzó, címszavakban megfogalmazott állításai gyakran nélkülözik a valós tartalmat”. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.