Csak az MSZP és a Párbeszéd támogatja a befutó helyek sorsolását, a többi párt ellenzi

POLITIKA
2022 február 16., 16:14
comments 17

Korábban írtunk a Telex értesüléséről, miszerint Márki-Zay Péter azt javasolta, hogy a közös listán a még befutónak számított 43-47. helyeket sorsolják ki egymás között a pártok. Így az utolsó, esélyes helyek ügyében gyorsan lezárhatnák a vitát, hiszen minden párt egyaránt kockázatna és kompromisszumot vállalna a mandátumok elosztásában.

Ellenzéki politikusok a Parlament előtt. Balról jobbra: Gyurcsány Ferenc, Kanász-Nagy Máté, Schmuck Erzsébet, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes, Jakab Péter, Tóth Bertalan.
photo_camera Ellenzéki politikusok a Parlament előtt. Balról jobbra: Gyurcsány Ferenc, Kanász-Nagy Máté, Schmuck Erzsébet, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Fekete-Győr András, Kunhalmi Ágnes, Jakab Péter, Tóth Bertalan.

Az ATV-nek több ellenzéki pártból megerősítették az értesülést. Csakhogy az is kiderült, hogy a sorsolást Márki-Zay Péteren kívül csak az MSZP és a Párbeszéd támogatja, a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP kategorikusan ellenzi ezt a megoldást. Szerintük ugyanis „már így is túlnyerte magát” az alkudozás során az MSZP és a Párbeszéd a valós támogatottságukhoz képest.

A Jobbik ahhoz ragaszkodik, hogy neki legyen a második legnagyobb frakciója a mai ellenzéki pártok közül, míg a Momentum ahhoz, hogy a leendő frakciók arányai tükrözzék az egyes pártok támogatottságának egymáshoz viszonyított arányát. Az LMP pedig nem akarja, hogy a Párbeszédnek érdemben nagyobb parlamenti képviselete legyen, mint nekik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.