közös lista

Üzent az MSZP: A filippinók és filippinák nem húznak ki minket a bajból

Medgyessy Péter után 21 évvel itt van a szocialisták Jóléti Magyarország programja. Mindenkinek fizetésemelést, most, azonnal, rögtön! A veszprémi fórumukon a pár évvel ezelőtti Orbánhoz hasonlóan arról beszéltek, hogy a külföldiek elveszik a magyarok munkáját.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Csak az MSZP és a Párbeszéd támogatja a befutó helyek sorsolását, a többi párt ellenzi

Ezek szerint mégsem Márki-Zay Péter javaslata fogja átvágni a gordiuszi csomót.

Kiss Imola
POLITIKA

Elképzelhető, hogy az ellenzéki pártok sorsolással döntenek a közös lista utolsó befutó helyeiről

Márki-Zay Péter javaslata volt, hogy így oldják fel a konfliktust.

Kiss Imola
POLITIKA

Még megy a vita az ellenzéki pártok között, az MSZP és a Párbeszéd szerint nekik több mandátum jár

Kunhalmi Ágnes megerősítette, hogy az MSZP és a Párbeszéd nem ment el a keddi egyeztetésre, de szerinte hamarosan megállapodhatnak majd a közös listáról.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Márki-Zay Péter ragaszkodik hozzá, hogy legyen három roma képviselő a közös listán a befutó helyeken

Ő nem szól bele a közös listába, de erre ma emlékeztetett mindenkit.

Kiss Imola
POLITIKA

Ungár Péter lesz az LMP első embere a közös ellenzéki listán

Őt követi Kanász-Nagy Máté és Keresztes László Lóránt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tóth Bertalan lesz a szocialisták első embere a közös ellenzéki listán

Az MSZP választmánya szombaton döntött arról, hogy kiket és milyen sorrendben jelölnek az ellenzéki pártok közös listájára.

Király András
POLITIKA

Valóban Fekete-Győrt jelöli a Momentum az első helyen az ellenzéki közös listára

Miniszterelnök-jelöltként megbukott, de a küldöttgyűlés értekelte a korábbi pártelnöki tevékenységét.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Kutyapártnak nem kellett a bejutó hely, amit Márki-Zay ígért nekik

Cserébe le kellett volna mondaniuk az önálló indulásról.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Elkezdték írni a közös programot az ellenzéki pártok 2022-re

A pártelnökök tegnap megalapították a programíró bizottságot.

Szász Zsófi
választás

Dobrev: Az a kormány, amely 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt mindenkinél drágábban, az nem egyszerűen pazarol, hanem valószínűleg lop is

Online nagyrendezvénnyel kezdte meg a DK a 2022-es választásra való felkészülését.

Botos Tamás
politika

A Medián kalkulációja szerint nem igazán éri meg a közös ellenzéki lista az EP-választáson

A Jobbikkal és a Jobbik nélkül is kevesebb szavazatot kapnának, mint ha külön-külön indulnának.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Tényleg akkora hülyeség a közös ellenzéki EP-lista MSZP-s ötlete, mint ahogy első blikkre látszik?

Rövid távon megnyerhetné az EP-választásokat az Egyesült Ellenzéknek és az első nagy, szimbolikus vereséget mérhetné Orbán Viktorra, hosszú távon azonban már évekkel korábban bebiztosíthatná a Fidesz kétharmados győzelmét akkor, amikor igazán számít, vagyis 2022-ben.

Szily László
POLITIKA

Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd

Karácsony Gergely lesz majd az élén.

Horváth Bence
politika

Molnár Gyula (MSZP): Csak közös ellenzéki listával lehet nyerni

Nem, az MSZP nem esett szét, bizonygatta Molnár Gyula. Kongresszust nem tudnak tartani, de választmányi ülést igen. A többpártrendszer ellenzékben pártszépségversenyhez vezet.

Tbg
POLITIKA