„Hat év egyetem után elvégeztem egy hatnapos barista tanfolyamot, és azzal most dupla ennyit tudok keresni, mint a tanári munkával.”

Ez a mondat a Móricz Zsigmond körtéren hangzik el kedd reggel, ahol egyházi iskolák tanárai gyülekeztek Szent Imre, az ifjúság védőszentjének szobra alatt. Mielőtt belekezdhettek volna a polgári engedetlenségi akcióba, odalépett két rendőr, akik állampolgári bejelentést kaptak, és felírták az egyik szervező adatait. E rövid közjáték után felolvasták a közös nyilatkozatot:

„Egyházi iskolában dolgozó pedagógusként, tiltakozva a Kormány 36/2022 (II.11) számú, a pedagógusok érdekérvényesítését ellehetetlenítő rendelete ellen, 2022. március 1-jén, kedden 8:00-14:00 között polgári engedetlenségi akcióban veszünk részt, melynek során nem vesszük fel a munkát.

A közoktatás problémáira, melyeket a 2020-ban 1600 kollégánk által aláírt állásfoglalás is kifogásolt, az oktatási tárca részéről nem látunk megoldási javaslatokat. Aggódunk a közoktatás nehézségeit és fenntarthatatlanságát tapasztalva. Meg vagyunk győződve arról, hogy a ránk bízottak javát és jövőjét most úgy szolgálhatjuk a legmegfelelőbben, ha keresztény lelkiismeretünk szavát követve csatlakozunk az ország állami és egyházi iskoláiban kibontakozó polgári engedetlenségi akcióhoz.

Kifejezzük elkötelezettségünket az állandó, demokratikus párbeszéd mellett, amely a tantárgyi szabályozók kialakításának elengedhetetlen feltétele. Egyetértünk tanártársainkkal abban, hogy a sztrájk alapjog.

Egyúttal kifejezzük együttérzésünket a szomszédunkban dúló háború összes áldozatával. Biztatjuk kollégáinkat, hogy segítsék a diákokat az események megértésében és feldolgozásában. Mi magunk is ezt tesszük.

Hangsúlyozzuk, hogy az akció sem a fenntartó, sem a vezetőség, sem kollégáink, sem diákjaink ellen nem szól, és pártpolitikát nem szolgál. A polgári engedetlenség fogalmával tisztában vagyunk, következményeit vállaljuk.”

Fővárosi és vidéki egyházi iskolák 137 dolgozója vett részt az akcióban, további 203 pedagógus pedig támogatóként iratkozott fel.

A január 31-ei sztrájkba számos egyházi iskolában beleálltak, a még nagyobb bátorságot igénylő polgári engedetlenségbe eddig csak négy evangélikus iskola, illetve egy zsámbéki katolikus gimnázium egy szem tanára. Most egy református és tucatnyi katolikus intézményből voltak csatlakozók, ők a keddi polgári elégedetlenség résztvevői:

• a Szent Angéla Gimnázium Ferences Általános Iskola és Gimnázium 21 pedagógusa és 16 támogatója,

• a budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium 14 pedagógusa és 21 támogatója,

• a budapesti Piarista Gimnázium 21 tanára és 3 támogatója,

• a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda 20 pedagógusa és 22 tanári és 125 szülői támogatója,

• a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium 3 tanára és 7 támogatója,

• a váci Piarista Gimnázium 4 tanára,

• a dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola 11 pedagógusa és 10 támogatója,

• a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont 9 pedagógusa és 6 támogatója,

• továbbá a Szent II. János Pál Iskolaközpont, a kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium, a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium és a Sík Sándor Római Katolikus Iskola 1-1 pedagógusa;

• további 44 résztvevő és 136 támogató kolléga az intézmény megnevezése nélkül.

A körtéren át munkába siető emberek is hallhatták, ahogy a polgári engedetlenséget közös énekléssel zárták a tanárok:

„Az Úr velünk, kicsoda ellenünk, rettegést nem ismerünk. / Jobb az Úr ereje énnekem, jobb is, mint az emberé.”

link Forrás

Az esemény után többen nyilatkoztak a 444-nek, de szigorúan kamerán kívül, név nélkül, az iskolájuk nevét elhallgatva. Ezt az óvatosságot indokolhatja, hogy a fenntartók, vagyis a református és a katolikus egyház meglehetősen barátságtalan üzeneteket küldtek nekik tegnap.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye így szólt: „A katolikus egyházmegyei fenntartók a hangulatkeltést nem tartják célravezetőnek, különösen nem a választási kampány idején. A követelések helyett minden esetben a tárgyalásos megoldást részesítik előnyben.” A református egyház zsinata pedig ezt írta a 444-nek, amikor megkérdeztük, támogatják-e tanáraik ilyenfajta véleménynyilvánítását: „A Magyarországi Református Egyház valamennyi, az alkalmazásában álló oktatótól minden esetben a törvények betartását várja el.”

A felolvasott nyilatkozat is utal a NAT elleni tiltakozásra, amely felforgatta az egyházi iskolák életét. Sokakat megdöbbentett akkor, hogy a kormány és vidéke milyen hévvel száll bele a tiltakozókba, akik közül nagyon sokan a NER-elit gyerekeit is tanítják. Az Emmi gyakorlatilag Gyurcsány szövetségeseinek titulálta őket, miközben a saját fenntartójuk, a katolikus és a református egyház is elhatárolódott tőlük, politizálással vádolta őket. Jellemző epizód volt, hogy a katolikus püspöki kar lapja, a Magyar Kurír - az egyházon belüli pletykák szerint politikusi kérésre - még aznap este leszedte a cikkét, amely óvatosan, de hírt adott az egyházi iskolák tanárainak véleményéről.

A körtéren több beszélgetőtársunk hangsúlyozza, hogy ez nem pártpolitika, nem a kampány része. Egyikük hozzáteszi: „Sok évtizede vagyok a pályán, ha most jött el az alkalom, akkor most jött el az alkalom. Írva vagyon: az igazság hirdetése az alkalmas és alkalmatlan helyzetekben is igényeltetik. Nagyon régóta hiányoljuk a szakmaiságot. Ott fönt olyanok hoznak döntéseket tankönyvekről, tartalmakról, akik utoljára húsz éve láttak gyereket. A gyakorlatot végzők és az azt megálmodók között nincs kommunikáció. A változások is egyre gyorsabbak, négyévente lecserélődnek a generációk, máshogy kéne már megszólítani őket” - sorolja.

Egy másik tanár szerint egyházi iskolákban talán különösen nehéz megbeszélni, hogy ez nem pártpolitikai kérdés. Többekben él egy olyan kép, hogy a sztrájk, a szakszervezet, a polgári engedetlenség és a civil mozgalmak valami baloldali dolgok. Ezt ő személy szerint nem így gondolja, de kollégái közül sokan ezért idegenkednek az ilyen kezdeményezésektől.

Az egyik szervező, nevezzük Andrásnak, azt mondta: „nyilván feszültséget okoz egy egyházi iskolában egy ilyen. Persze más iskolában is. Van olyan iskola, ahol komoly konfliktusok vannak. Az is látszani fog, hogy van sok olyan iskola, ahol az intézmény neve nem is jelenhet meg a nyilvánosságban, és a résztvevő tanárok neve sem. Olyan is van, aki a nevét adja támogatóként, de nem vesz részt a polgári engedetlenségben. Vannak olyan iskolák is, ahol az iskola egyértelművé teszi, hogy nem szeretné, ha a tanárai ebben részt vennének, de szerintem állami iskolában is van ilyen. Nagyon szeretnénk, ha ez a tiltakozás és a pedagógusok kritikái a politikai térből valahogy kikerülnének, de ez lehetetlen, főleg a választások előtt. Maga a rendelet, ami ellen most tiltakozunk, február 11-ei, ez ellen nem lehet máskor tiltakozni, csak most. De két évvel ezelőtt, amikor a NAT-os állásfoglalás megszületett, akkor is ugyanez a kritika érkezett, hogy akik ezt aláírták, azokat nyilván az ellenzéki pártok mozgatják. Tehát gyakorlatilag bármikor tiltakoznak a tanárok, mindig ez a kritika fog jönni.”

Arról is Andrást kérdeztük, mennyire helytálló a közvélekedés, miszerint az egyházi iskolákban jobb körülmények vannak, mint az államiakban. „Ez infrastrukturálisan igaz. Az egyházi iskolák általában jobb állapotban vannak, az épület, a berendezés jobb. A bérezés viszont ugyanaz. Nem kapunk mi sem a túlmunkáért fizetést, ugyanúgy ingyen helyettesítünk, nálunk ugyanúgy nincs jutalom, mint az állami iskolákban. Ugyanakkor az egyházi iskolák többsége válogathat a felvételizők között, tehát azt is lehet mondani, hogy könnyebben tanítható diákokkal találkoznak a mi tanáraink. Az egyházi iskolák nem kötelesek felvenni a körzetileg odatartozó diákokat, a szegregáció nyilván ezért tud gyorsan kialakulni.”

Tartanak retorzióktól? „Szerintem aki most ide eljött, az barátságos viszonyban van az iskolavezetéssel, és nem nagyon fél ettől. A retorziók a szóbeli figyelmeztetéstől a kirúgásig terjednek, de a jogszabály is azt mondja, hogy a jogsértéssel arányosnak kéne lennie a reakciónak.

Nyilván a kirúgás nem arányos azzal, hogy egy napig nem vesszük fel a munkát. Ettől tehát nem tartunk”

- mondta András, aki szerint az engedetlen tanárok egy része most bemegy az iskolába, és dolgozatot javít, mások pedig azért sutyiban megtartanak 1-2 órát, mert érettségiző osztályuk van, vagy mert az iskola képtelen volt megszervezni, hogy mit csináljon a diákokkal.

Már épp szedelőzködtünk, amikor odalépett hozzánk egy fiatal tanár, aki még diktafon nélkül sem akarta elárulni a nevét, és szabadkozott, hogy nem lesz jó nyilatkozó, de elég volt néhány kérdés, hogy elmondjon egy olyan nyilatkozatot, amit inkább egyben idézünk:

„Érzünk egy hatalmas nyomást felülről. A mi vezetésünk alapvetően szimpatizál vele, vagy legalábbis nem gátolja a sztrájkot és a polgári engedetlenséget, de még így is látjuk, hogy felettük is vannak, ettől félünk. Nagyon szép lenne, és talán az is lenne a normális, ha vállalhatnánk a nevünket és az arcunkat, és úgy éreznénk, hogy ez nem jár majd mindenféle következményekkel, de sajnos nem ez a helyzet.

Nálunk egész jók az arányok, sokan beleállnak, és azok is sokan vannak, akik támogatnak minket. Én nem vagyok olyan bátor, hogy egyedül álljak ki egy hatalmas tantestületből, úgy valószínűleg nem is mertem volna, kezdő tanár vagyok, viszonylag könnyen pótolható szakpárral.

Én nem most sztrájkolok először. 2019-ben végeztem, és utána két évig nem voltam hajlandó elkezdeni dolgozni. Szóval, amikor összeszámolják azt, hogy a pedagógusok közül hány százalék az, aki valóban beleáll az ilyen sztrájkokba, akkor bele kéne számolni az összes pályaelhagyót, akik valaha pedagógusok szerettek volna lenni, csak nincsenek meg hozzá a körülmények, nincs meg hozzá a fizetés. A pedagógus társadalom nagy része most sztrájkol, mert nem pedagógusként dolgozik, hanem helyette mindenféle másból él meg.

Abban a két évben, amíg nem pedagógusként dolgoztam, sikerült egy olyan vagyoni alapot felhalmoznom, amivel remélem, hogy túl tudom élni addig, amíg nem minősítenek át gyakornok fokozatból pedagógus I.-be, hogy már egy picivel magasabb fizetést egészítsenek ki nekem a minimálbérre. Gyakorlatilag gyűjtögettem arra, hogy pedagógus lehessek, és jelenleg is szükségem van a családom folyamatos támogatására. Ha pedagógusok gyereke lennék, nem engedhetném meg magamnak, hogy pedagógus legyek, és sok kollégától hallom azt, hogy ők nem engedik a saját gyerekeiknek, hogy pedagógusok legyenek.

Nem tudom, mi tart még itt, semmi racionális nincs amellett, hogy továbbra is itt dolgozzak. Ahol most vagyok, az egy nagyon jó légkör, nagyon jó hely, és tényleg csak az iskolának a vezetése és kollégák azok, akik miatt nem akarom otthagyni ezt az iskolát az év végén.

Napi tizenkét órát dolgozom, a hétvégéim közül a két napból általában az egyik szintén iskolai elfoglaltsággal telik. Lényegében semmi szabadidőm nincs. Tegnap a tanáriban volt egy ilyen elszólásom, hogy iskola helyett itthont mondtam, és akkor így nevettünk rajta, de aztán kiszámoltam, hogy tizenkét órát töltök az iskolában egy nap, többet vagyok ott, mint otthon.

Addig maradok pedagógus, amíg meg nem házasodom vagy nincsenek gyerekeim. Amíg csak a saját életemet teszem ezzel az úgymond hülye hobbimmal tönkre, addig boldogan maradok a szakmában, utána viszont már mások helyett nem hozhatok ilyen áldozatot, hogy én tanárként dolgozom.

Valószínűleg akkor elkezdek valami másik területen dolgozni, már így is van két év munkatapasztalatom máshonnan, meg tudom oldani.”