Az ellenzék saját sikerének tekinti, hogy a kormány feloldotta a járványügyi korlátozásokat

belföld
2022 március 03., 18:20
comments 8

„Az Egységben Magyarországért sikere: Orbánék ismét meghátrálni kényszerültek!” címmel írt sajtóközleményt az ellenzék.

Az áll benne, hogy „a járványügyi korlátozások feloldását az Egységben Magyarországért pártjai egy héttel ezelőtt kezdeményezték, és az Orbán-kormány most engedni kényszerült. A magyar embereket indokolatlanul korlátozó intézkedéseket a követelés bejelentése után egy héttel részben feloldották. De fenntartottak egy sor fölösleges, a szabadságot továbbra is fölöslegesen korlátozó intézkedést.”

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, és megszűnnek a védettségi igazolványra vonatkozó szabályok is, és a munkáltatók sem rendelhetik el a kötelező oltást, kivéve a szociális intézményekben, idősotthonokban és az egészségügyi dolgozóknál.

Az ellenzék közleményében azt írja, hogy az „immár okafogyott járványügyi korlátozások mellett haladéktalanul meg kell, hogy szüntessék a szintén indokolatlanul fenntartott veszélyhelyzetet, ami a hatalom visszaéléseinek melegágya, a szabadságjogok indokolatlan korlátozásának kerete.” Szerintük a veszélyhelyzetre hivatkozva számos szükségtelen intézkedést tartanak érvényben, mint például a sztrájktilalom.

„Nyilvánvaló, hogy Orbánék csupán a politikai nyomás miatt szánták el magukat. Egyértelmű, hogy ha rajtuk múlik, akkor a kötelező oltást is bevezetnék – ahogy azt korábban már előkészítették.”

Az Egységben Magyarországért úgy gondolja, részsikereket értek el a külpolitikában is, hiszen „a háborút kirobbantó Putyin magyar hangjaként funkcionáló Orbán, ha nem is őszintén, de naponta kényszerül arcvesztésre”. Azt követelik, hogy a magyar miniszterelnök „hagyjon fel a hintapolitikával, és az orosz diktátor helyett álljon végre egyértelműen a Nyugat oldalára. Éppen oda, ahova a magyar emberek tartozni szeretnének.” Követelik továbbá, hogy a kormány fogja rövid pórázra a propagandistáit, „szüntessék be a térség destabilizációját és a háborút relativizáló moszkovita hírhamisítást”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.