Asztalos Vlagyimir rálép a gereblyére

szerda esetleg csütörtök
2022 március 04., 09:36
comments 11
  • Itt következik egy részlet Uj Péter főszerkesztő heti hírleveléből (a legfrissebből), amit előfizetőink kapnak minden szerda éjjel, esetleg csütörtök hajnalban. Ha szeretnéd te is minden héten olvasni Uj Péter friss írásait, akkor fizess elő a "444 Közösség" vagy a "444 Belső Kör" csomagra itt, és már jövő héttől küldjük őket neked, egy sor más előny mellett.

Hogy a Szovjetunió összeomlása utáni három évtizedet milyen néven emlegetik majd a történelemkönyvek, nem tudom, most általában a nem túl frappáns „hidegháború utáni időszak” szerkezetet szokták használni, de mindegy is, ennek a korszaknak pont egy héttel ezelőtt, 2022. február 24-én vége lett.

Szörnyű tragédia jelzi az új korszak kezdetét, és ez a tragédia a következő napokban (hetekben, akár hónapokban) csak szörnyűbb és szörnyűbb lesz. Rengeteg szenvedést, halált, nélkülözést hoz.

A nagy kelet-európai tragédiák sora nem akar véget érni.

80b.1.2. Az óriásasztalok mögül ideges mosollyal dirigáló, kissé zavartnak tűnő diktátor csúnyán elszámította magát. Nagy taktikusnak, hideg, végtelenül racionális vezetőnek tartották (költött is arra rendesen, hogy annak tartsák), senki nem gondolta volna, hogy ennyire mellényúl.

Soha nem tanuljuk meg a leckét: racionális diktátor nincs, csak kevés hatalomban töltött idő.

80b.1.2.1. Akármi is lesz ennek az őrült háborúnak a kimenetele a harctéren, a diktátor már veszített. Nemcsak Harari látja ezt tisztán, hanem sok millióan. Szinte az egész világ.

Az ENSZ elítélő nyilatkozatát 141 ország támogatta, négy nem (Belarusz, Szíria, Észak-Korea, Eritrea – két orosz bábrezsim és két beszámíthatatlan valami), 35 ország tartózkodott. 141–4. Ezt csak úgy tudnák kihozni döntetlenre, ha szavazati jogot kapna az ENSZ-ben az Orbán-média minden Putyin-imádó műsorvezetője és szakértője egyenként.


80b.1.2.2. Oroszországot hosszú időre elvágták a nyugati gazdaságok piacaitól, a dollár- és euróbevételekről, és a fejlődéshez nélkülözhetetlen csúcstechnológia importjától. Lehet most bohóckodni az állami propagandában hazai gyártású iPhone-imitációval (csak ez a két akkumulátor ne lenne olyan kurva nehéz hozzá), meg lehet reménykedni a nyugati exportpiacok vásárlóerejének alig harmadát elérő, és az eddiginél sokkal több árut felvenni/kifizetni aligha képes Kínában, szinte biztos, hogy a krími és kelet-ukrajnai megszállás miatt kivetett szankciókkal már meggyengített orosz gazdaságot évtizedekkel veti vissza ez a háború.

(Itt fölvethető még egy dolog: Kína nem arról híres, hogy önzetlen, nagyvonalú segítséget nyújt ennek vagy annak. Ha Oroszország kiszorul a világpiac nagyobb részéről, és Kína marad az egyetlen komoly exportcélpontja, akkor elég jó alkupozícióban találják magukat a pekingiek. Kínának ugyan sok kellemetlenséget okoz az ukrajnai háború, pontosabban a nyomában alakuló gazdasági szarvihar, de így valamit vissza lehet hozni, nagy szükség van olcsó energiára és nyersanyagra.)

80b.1.3. De nem ez, illetve elsősorban nem ez Óriásasztalos Vlagyimir nagy veresége. Az ilyesmire fel van készülve, sokat szenvedett népei bírják a strapát, gondolja cinikusan, ahogy elődei is gondolták. Neki már be vannak készítve a nagy orosz áldozatokról, a gonosz, istentelen ellenségekről szóló szokásos sirámok.

Az igazi vereség, hogy szinte a csapatok megindulásának pillanatában összeomlott a hazugságoknak, manipulációknak az a konstrukciója, amellyel éveken át meg tudta téveszteni, meg tudta osztani a fél világot, de elsősorban Európát. Most nem is nagyon erőltette meg magát, persze: elővette ugyanazt a lemezt (Melogyija), amit már 56-ban is játszottak, tán még Lenin hangja is rajta van, amikor sapkája felét odaadja a cselovéknak: fasiszták, CIA-ügynökök, a nép ellenségei, jövünk felszabadítani.

80b.1.3.1. Az igazi vereség, hogy a becsapódó Grad rakéták felvillanó fényében megtörtént az, amit Óriásasztalos pont ezzel a háborúval remélt megakadályozni: megszületett a modern ukrán nemzet.

És vezetője, a Csepürágó Volodimírből lett Honvédő Volodimír.

Ha szabadságharcukat elbukják, akkor is megszületett. A modern magyar nemzet is vesztes szabadságharcban, vérben, könnyek között, és orosz lovak patái (akkor még nem voltak lánctalpak) alatt született, 1849-ben.

80b.1.3.2. Akármit is írt az Asztalos abban az esszének álcázott önleleplező birodalmi pamfletben: az önálló (szuverén!) ukrán nemzet eszméje ugyanakkor született, mint a többi kelet-európai népé, a nemzeti romantika tizenkilencedik századi nagy korszakában. És ambíciója, ahogy minden kelet-európai nacionalizmusé az önálló nemzetállam volt. Az ukránoknak viszont, a cári orosz birodalom majd a kommunista orosz birodalom szorításában majdnem kétszáz évet kellett várniuk a lehetőségre, hogy beteljesítsék ezt a vágyukat.

80b.1.3.3. És amikor végre, szinte már váratlanul sikerült létrehozni azt az államot, utána is volt sok baj vele, mint ahogy minden szovjet rendszerbe kényszerített kelet-európai nép megszenvedett a nyakába szakadt szabadsággal, és bele is buktak páran. Az ukránok többször is. De a szomszédok nagy sikerei, a lengyeleké elsősorban, bár az észtek sincsenek mesze, és az még nagyobb siker, szóval ezek a sikerek mindig ott maradtak példának, és az ukránok többsége számára vonzóbbak voltak, mint Putyin. Most már Putyinnál minden vonzóbb persze.

És tegyük hozzá gyorsan: az ukránok három önálló évtizedének sikertelensége nyilván nem független attól, hogy a Nagy Testvér nagyon is a kudarcban volt érdekelt.

80b.1.4. Most sem tűnik úgy, mintha a romboláson kívül lenne más megoldásuk. (...)

  • Itt következik egy részlet Uj Péter főszerkesztő heti hírleveléből (a legfrissebből), amit előfizetőink kapnak minden szerda éjjel, esetleg csütörtök hajnalban. Ha szeretnéd te is minden héten olvasni Uj Péter friss írásait, akkor fizess elő a "444 Közösség" vagy a "444 Belső Kör" csomagra itt, és már jövő héttől küldjük őket neked, egy sor más előny mellett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.