Az Európai Bíróság döntése szerint fizetnie kell a brit kormánynak a kínai importcsalás miatt

külföld
2022 március 08., 10:33

A brit kormánynak komoly összeget kell fizetnie az EU-nak, miután az Európai Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Királyság mint tagállam „nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit” a csalás elleni küzdelem, valamint a kínai importcikkekre kivetett vámok és az áfa beszedése terén – írja a Guardian. A mulasztások 2011 és 2017 között történtek.

Az Európai Bizottság már 2018 óta szeretné elérni, hogy az Egyesült Királyság több mint 2 milliárd eurónyi kártérítést fizessen az uniós költségvetésbe. Ugyan a britek Eu-tagsága 2020 februárjában megszűnt, a korábbi ügyekkel kapcsolatban továbbra is kiterjed rájuk Brüsszel fennhatósága.

A panasz még 2017-ben merült fel, amikor az EU csalás elleni hivatala szerint a brit hatóságok lehetővé tették a vámelkerülést a Kínából importált ruhák és cipők esetében, amelyeknek több mint fele a „legalacsonyabb elfogadható ár” alatt volt. Az EU legfelsőbb bírósága most helyt adott a panasznak, és megállapította, hogy „az Egyesült Királyság nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, amikor nem alkalmazott hatékony vámellenőrzési intézkedéseket, és nem a vámok helyes összegét könyvelte el”.

Az Egyesült Királyság nem fellebbezhet a jogerős ítélet ellen, de a döntés azon részét megtámadhatja, hogy mennyi pénzt kell befizetnie az uniós költségvetésbe.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.