Négy év után először kamatot emelt az amerikai jegybank

gazdaság
2022 március 16., 19:10

Szerdán az Egyesült Államok jegybankjának szerepét ellátó Federal Reserve döntéshozói olyat tettek, amilyet 2018 óta nem: 0,25 százalékponttal emelték az irányadó kamatot. Jerome Powell Fed-elnök a döntés után azt mondta, idén még várhatóan hatszor emelik a kamatot, hogy így próbálják lassítani az egyre elszabaduló inflációt és hűteni az amerikai gazdaságot.

A koronavírus-járvány enyhülésével és a gazdaság újraindulásával az egész világon elkezdtek emelkedni a fogyasztói árak, az Egyesült Államokban idén 40 éves csúcsot döntve már 6,1 százalékos volt az inflációs ráta. A világ jegybankjai, így a Fed is az elmúlt időszakban rengeteg pénzt öntöttek a gazdaságba, így próbálva csökkenteni a járvány okozta válságot, most viszont irányt kell váltaniuk, és ezt az irányváltást jelzi a most bejelentett kamatemelési ciklus is.

Jerome Powell, a FED elnöke 2022 március 3-án Washingtonban
photo_camera Jerome Powell Fotó: TOM WILLIAMS/AFP

A most bejelentett emeléssel még mindig elképesztően alacsony az irányadó kamat az Egyesült Államokban, ahol 2020 márciusa óta lényegében 0 százalék volt a kamatráta. A döntés mégis jelzés lehet a gazdaság szereplőinek, hogy a jegybank irányt váltott, és a gazdaság élénkítése helyett az infláció leküzdése került fókuszba.

A helyzetet súlyosbítja Ukrajna orosz megszállása, Jerome Powell szerint bár egyelőre nem lehet megmondani, mindennek milyen hatása lesz az Egyesült Államok gazdaságára, az biztos, hogy komoly inflációs nyomást jelent. (New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.