Elkezdődött a hatodik tömeges fehéredési esemény a Nagy-korallzátonyon - állítja Terry Hughes, az ausztráliai James Cook Egyetem korallkutatója. A professzor szavait pedig nem csupán azért veszi komolyan mindenki, mert ő a világ talán legelismertebb korallkutatója, hanem azért is, mert rendszeresen monitorozza a korallzátony helyzetét.

link Forrás

A korallok fehéredése komplex folyamat, de a lényege annyi, hogy valamilyen stressz hatására sérülnek a korall szöveteiben, a korallal szimbiózisban élő egysejtű algák, azaz a zooxanthellák. Általában csökken a fotoszintetikus pigmentek száma az algákban, de szélsőséges esetben ki is lökődhetnek. Mivel ezek az algák adják a korallok színét, távozásukkal láthatóvá válik a korall mészkőváza. A mészkő, azaz a kalcium-karbonát pedig fehér, így a korall is fehér lesz, ezért nevezzük fehéredésnek ezt a jelenséget.

A zooxanthellák kilökődése nem öli meg azonnal a korallt, a fehéredés ezért gyakran visszafordítható. Viszont ha a fehéredést okozó stresszhatás kitart, és az algák nem térnek vissza, akkor a korall elpusztul. Ha a korall és az algák közötti kapcsolat megfelelő, akkor az algák felhasználják a korall anyagcsere-végtermékeit (elsősorban a nitrogént), cserébe oxigént, glükózt, glicerint és aminosavakat állítanak elő, amiket a korall köszönettel fel is használ. A korall, ami ugye egy helyhez kötött állat, tápanyagainak kb. 90 százalékát ezektől az algáktól kapja. Ha az algák eltűnnek, a korall lényegében éhezik, így idővel általában el is pusztul.

Hughes professzor szerint most is több száz kilométeres szakaszokon tapasztalható fehéredés a Nagy-korallzátonyon, ezért is indokolt tömeges fehéredési eseménynek nevezni a jelenséget. Ha elfogadjuk Hughes javaslatát, akkor ez 1998 óta a hatodik tömeges fehéredési esemény, és látszik az is, hogy egyre gyakoribbak ezek a kataklizmák. Volt tömeges fehéredési esemény 1998-ban, 2002-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2020-ban is. Évek óta figyelmeztetnek a kutatók, hogy ha így megy tovább, a tömeges fehéredési események évente be fognak következni.

A tömeges fehéredési eseményeket több dolog is kiválthatja. Ha például egy nagy vihar huzamosabb ideig felkavarja a tengert, akkor nemcsak a korallok vázát rongálja, de a korallokkal szimbiózisban élő algák számára is megnehezíti az életet, mert a zavaros vízben nem jut le a napfény a korallokig, így az algák nem tudnak fotoszintetizálni.

De a legtöbb tömeges fehéredési eseményt nem ez okozta, hanem a tenger folyamatos melegedése. Ezt bizonyítja, hogy a fehéredés rendre akkor következik be, amikor a legmelegebb a tenger a Nagy-korallzátony körül, azaz márciusban.

Most is a meleg miatt szenvednek a korallok és az algák, Hughes és társai mérései szerint a korallzátony körül szinte mindenhol legalább 1, de akár 2 Celsius-fokkal is melegebb a víz most, mint általában.

A szakértők készültek is erre, ugyanis már tavaly decemberben is rekordokat döntött a vízhőmérséklet, és - mit ad isten - a korallok fehéredtek is, mintha parancsra tennék. Legtöbbjük azonban januárban és februárban - átlagos vízhőmérséklet mellett - felépült. Most viszont újra túl meleg a víz, és félő, hogy egy ilyen december után ezt már sok korall nem fogja túlélni.

És miért aggódjak én a korallokért? Hol voltak a korallok '56-ban?

A korallok pusztulása rendkívül súlyos ökológiai katasztrófa. A korallzátonyok a legösszetettebb vízi ökoszisztémák, szárazföldön kb. az esőerdők sokszínűsége és komplexitása vetekedik csak az övékével. A tengeri élővilág fajainak legalább negyede kötődik a korallzátonyokhoz legalább élete egy szakaszában, pusztulásukkal tehát nemcsak közvetlen környezetükben, hanem sokkal messzebb is összeomlanának a tengeri táplálékláncok.

A Nagy-korallzátonynak pedig külön gazdasági haszna is van: pusztító erejű tengeri viharoktól oltalmazza Ausztrália keleti partvidékének jelentős részét.

Az ausztrál kormány szán is pénzt a védelmére, január végén bejelentették, hogy további 1 milliárd ausztrál dollárt, azaz kb. 246,5 milliárd forintot szánnak ilyen célra a következő évtizedben, de a programjaik szinte kizárólag helyi vízminőség-javításról, hőtűrő korallfajok tenyésztéséről és a korallevő tengeri csillagok lehalászásáról szólnak. Kutatók és környezetvédők szerint azonban ez nem elég: a hatékony fellépéshez azonnal és drasztikusan csökkenteni kellene az emberi üvegházgáz-kibocsátást is, a vizek további melegedése ugyanis csak ezzel lenne megelőzhető, vagy talán már ezzel sem.

Az ausztrál kormány azonban nem ezen az úton jár, ők szeretnének minél több pénzt keresni a fosszilis tüzelőkből nyert energián, amíg még lehet.

Hogy ne kelljen szembenézni a problémával, még az ellen is körmük szakadtáig harcolnak, hogy az UNESCO veszélyben lévő világörökségi területté nyilvánítsa a Nagy-korallzátonyt. A szervezet szakértői évek óta javasolják a helyszín világörökségi státuszának ilyen megváltoztatását, ebben az esetben ugyanis az UNESCO szakemberei is kéréseket fogalmazhatnának meg az ausztrál kormány felé a korallzátony védelmével és kezelésével kapcsolatban. Ha pedig a kormány nem teljesíti ezeket, elvehetik a korallzátony világörökségi státusát. Persze nem olyan óriási fenyegetés az ilyesmi, az ausztrál kormány mégis évek óta küzd diplomáciai eszközökkel az UNESCO szakembereinek ajánlásai ellen.