Zelenszkij üzent a Knesszetnek: Ezek olyanok mint a nácik

háború
március 20., 18:28
comments 22

Vasárnap délután Volodimir Zelenszkij videókapcsolaton keresztül tartott beszédet a jeruzsálemi Knesszet képviselői előtt. Miki Lévy izraeli házelnök köszöntötte az ukrán elnököt a videókonferencián, és egyből elítélte az orosz agressziót.

Zelenszkij felszólalásában a náci Németországhoz hasonlította az orosz offenzívát, és katonai valamint gazdasági segítséget kért Izraeltől.

Az elnök számon kérően arról beszélt, hogy ebben a helyzetben Izrael sem maradhat semleges: döntenie kell, hogy segít-e megvédeni Ukrajnát az orosz invázióval szemben, vagy sem.

A közismerten zsidó származású elnök, aki a II. világháborúban több felmenőjét is elveszítette, az Endlösüng, azaz a „végső megoldáshoz” - a náci Németország zsidókat megsemmisítő műveletsorához - hasonlította az orosz sereg agresszióját.

Ezt a kifejezést az oroszok maguk is használják a hadművelet megnevezésére, akik az ukránokat pontosan úgy akarják most megfosztani otthonaiktól, identitásuktól, kultúrájuktól, vagyonuktól és méltóságuktól, ahogy azt a nácik tették a holokauszt idején - mondta Zelenszkij, aki utalt rá, hogy Moszkva azon a napon - február 24-én - indított támadást Ukrajna ellen, amikor a náci párt 1920-ban megalakult.

Az elnök arról győzködte a képviselőket, hogy bocsássák Ukrajna rendelkezésére a Vaskupola védelmi rendszert:

„Mindenki tudja, hogy az Önök rakétavédelmi rendszere a legjobb a világon, és hogy nagy segítséget nyújthatnának népünknek. Megmenthetik vele az ukránok, az ukrán zsidók életét.”

Az elnök kérdőre vonta a képviselőket, hogy miért nem küldenek fegyvert Ukrajnának, és miért nem vetnek ki gazdasági szankciókat a háborút indító Oroszországgal szemben:

„Akárhogy is, a választás a tiétek, testvéreim, és együtt kell élnetek a válasszal, nektek, Izrael népének.”

Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy rakéta csapódott be a Babij Jar-i holokauszt emlékhelytől nem messze, és orosz rakéták célpontja lett Uman is, ahol Nachman rabbi sírja - izraeliek zarándokhelye - található.

Az elnök a közömbösségtől intette óva a zsidó államot, miután Izrael egyelőre nem hajlandó rendelkezésükre bocsátani a Vaskupola légvédelmi rendszert.

A bejelentkezést a nagyobb tévécsatornák mind közvetítették, és a nagyvárosok utcáin tömegek követték figyelemmel. (Guardian)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt