Belebetegedett a sok hazugságba a köztévé egykori arca, most menekülteket fogad be a házába

március 23., szerda 10:24
50

Amikor 2015-ben átalakult a köztévé, az újonnan létrehozott M1 hírcsatorna egyik arca volt az a Borsa Miklós híradós, aki saját maga egyszer került be a hírekbe: 2015 tavaszán Balatonfüreden felismerte egy felháborodott tévénéző, odalépett hozzá, megkérdezte tőle, hogy ő mondja-e a híreket a köztévén, majd az igenlő választ hallva “Most hazudj!” kiáltással ököllel arcon ütötte.

Borsa most interjút adott a Válasz Online-nak, amiben nem egyszerűen elismeri, hogy hazudott, nem is egyszer, az állását féltve, de azt is elárulta, hogy a hírhedt megverés idején már távozni akart az MTVA-tól, éppen azért, mert szó szerint belebetegedett abba, hogy főnöki utasításra hazudnia kell.

Ebbe betegedett bele.

A kérdésre, hogy tett-e olyat, amire nem büszke, Borsa konkrét példával válaszolt:

– Olyan volt, hogy jöttek a beolvasandó hírrel, én meg mondtam: hát hiszen ezt már megcáfolták.

Erre?

– „Jól van az úgy, hagyjad.” Hiába mondtam, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Vagy felmond azonnal és hazamegy, vagy felolvassa. Utóbbit néhányszor én is megtettem.

Borsa elbeszélése alapján előfordult, hogy a híradósok megpróbálták átírni a hazug híreket:

“Volt olyan is, hogy fegyelmit kaptunk, amikor át akartunk valamit írni. A működés, az irányítás módja az azóta kiszivárgott hangfelvételekből már mindenki számára nyilvánvaló. A kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók mindig negatívak.”

Az egykori híradós plasztikus hasonlattal érzékeltette, hogyan voltak képesek olyan alantas helyen megmaradni, mint az MTVA:

“(…) ez az egész nem így indult. Olyanok voltunk, mint a békák. Ha forró vízbe dobtak volna, lehet, hogy rögtön kiugrunk. Csakhogy lassan főztek meg minket.”

Borsa ennyi idő után is vállalja a személyes felelősséget, mondván:

“Már csak ezért sem fogok ítélkezni egykori kollégáim fölött, akik még most is ott vannak. Mert amíg ott voltam, ugyanazt csináltam én is, tehát nem lenne meg hozzá az erkölcsi alap.”

Az interjú egyik legkeményebb pontján Borsa arról beszélt, hogy ő maga és több kollégája szó szerint belebetegedtek a kényszerű hazudozásba, sőt, volt, akit szó szerint újra kellett emiatt éleszteni:

“Az viszont igaz, hogy mindenképpen felmondtam volna már abban az évben. Az utolsó időkben ugyanis már fizikai tüneteim voltak. Állandó gyomorgörcsök, alvásképtelenség, aztán torokfájás – a szervezet rájön, mi az, amitől tényleg nem tudsz bemenni dolgozni. És legyártja. Sok kollégám van bent, aki infarktust kapott, elvitte a mentő adásból… Van defibrillátor a tévében. Használják.”

Borsa nem felejtette el megemlíteni, hogy amint távozott a köztévétől, és egy időre civil munkája lett, a testi tünetek “azonnal megszűntek”. Az egykori köztévés kemény szavainak további kontextust ad, hogy az interjú másik részéből kiderül, Borsa egyébként nem tartja ideálnak a közszolgálati tévézést, fel sem merül benne például , hogy egy köztévé bírálhatná is a kormányt, de a sok elhallgatás már neki is sok volt:

- Az MTVA megalapításakor ki is mondták, hogy nem feladata a kormány bírálata.
Miért, az?
– A bírálata nem lehet feladat, de az állandó dicséret és a kínos ügyek elhallgatása sem. Márpedig ez megy.

Az egykori híradós jelenleg egyébként menekülteknek segít az ukrán határon, és a saját lakásában ad nekik szállást. Arra a kérdésre, hogy mi volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy embereket fog befogadni, ezt felelte:

“Nem tudom. Azt viszont igen, hogy nagyon felhúzott, amikor itthon tömegesen terjeszteni kezdték: az oroszok nem is támadták meg az ukránokat, ők lövik a saját kórházaikat...”

Személyes indíttatásként arról mesélt, hogy kruppos gyerekként, akinek jó hegyi levegőre volt szüksége, annak idején gondolkodás nélkül fogadták be évekre szegény sorban élő erdélyiek. Borsának állítása szerint konkrét tudomása van arról, hogy a köztévében központilag manipulálják az ukrán háborús híreket:

“Van ott még néhány barátom, szóval tudom, hogy a háborúval kapcsolatban is vannak irányelvek, hogy mit lehet, mit nem lehet… “

Arra a felvetésre, hogy Orbán március 15-i beszédében egyenlőségjelet tett az agresszor orosz és a megtámadott ukrán fél közé, az ex-propagandista ezzel reagált:

„Brüsszelben pedig mindent megszavaz azért, plusz hetek múltán elkezdték tesztelgetni a tisztességes álláspontot: Németh Zsoltnál is megjelent hirtelen, hogy »Ruszkik, haza!«.”

Ezt egyébként ő maga is kiírta a Facebookjára.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt