Extra 15 milliárd forintot kap a honvédség

PÉNZ
2022 március 24., 9:41
comments 2

50 milliárd forintnál is nagyobb átrendezést hajtott végre a kormány a költségvetésben egy friss rendelettel. A legnagyobb összeg a Honvédelmi Minisztériumnál landolt: extra 15 milliárd forintot fordíthat a honvédség beruházásokra, felújításokra és dologi kiadásokra.

Lapunk is megírta, hogy a honvédelmi ráfordítás idén először fogja meghaladni az 1000 milliárd forintot, a kormányzat pedig most éppen azt ígéri, hogy Magyarország a NATO-ban vállalt kötelezettségét, miszerint a GDP 2 százalékát honvédelemre fordítja, legkésőbb 2024-ig eléri. (A szervezetben 2014-ben határoztak arról, hogy legkésőbb tíz év múlva mindenütt legalább a GDP 2 százalékát költik hadi célokra. A döntés idején csak három tagállam felelt meg ennek a feltételnek: az USA, Görögország és Nagy-Britannia.)

Benkő Tibor hadügyminiszter a napokban beszélt arról, hogy a hazai hadiipar megteremtése nélkül nem lehet ütőképes haderőt építeni. "Minden fejlesztés a magyar gazdasági érdekeket szolgálja, a hadiiparnak a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás és a fejlődés húzóágazatának kell lennie" - mondta a miniszter.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt